Töltse hasznosan a kamasz a nyarat!

A nyári szünet az iskolásoknak a szórakozásról és a tanulásmentes időszakról szól. Ha szülőként nem szeretnénk, hogy a kiskamasz gyerekünk egész nap a tévé és számítógép előtt üljön, szervezzünk neki olyan programokat, amik leköti a figyelmét!

Kevés szülő engedheti meg magának, hogy a nyári szünetet otthon töltse gyermekével: persze a felső tagozatos és gimnazista fiatalok ezt már nem is igénylik, de érdemes odafigyelni arra, hogy kamasz gyerekünk mivel tölti a szabadidejét! Készítsünk számára egy olyan időbeosztást, amiben a szórakozás mellé egy-két feladatot is beiktatunk, hogy a nyár ne csak semmittevéssel teljen!

Nyári tábor

A fiatalok imádnak nyári táborokba járni, mert amellett, hogy kedvenc hobbijaiknak hódolhatnak, mint a lovaglás, kézművesség, sportolás vagy bármilyen tematikus program, velük egykorú társaikkal lehetnek. Érdemes a nyárra legalább egy tábort beiktatni a gyereknek, mert nem csak kikapcsolódhat, hanem tanulhat is, ráadásul a legtöbb táborban az egészséges étkezésre és a sportolásra is nagy gondot fordítanak a szervezők.

Nyári munka

Magyarországon a törvények szerint minden 16. életévét betöltött fiatal dolgozhat. Ettől függetlenül szülői engedéllyel már korábban is lehet munkát találni a kamasznak, és nagyon sok helyre keresnek diákokat a nyári szünet alatt.

usefulsummer

A lányoknak ideális például egy fagyizóban kiszolgálónak állni, ehhez gyakorlat sem kell, és gyorsan bele lehet rázódni. Azok a fiúk, akik bírják a cipekedést, könnyen találhatnak munkát akár a dinnyeföldön is. Ne dolgoztassuk túl a kamaszt, de hagyjuk, hogy maga keresse meg a nyári szórakozáshoz szükséges pénzt!

Vegyük rá, hogy segítsen otthon!

A kamaszok hajlamosak arra, hogy természetesnek vegyék a szüleik otthon végzett munkáját, mint a takarítás, mosás, főzés. Adjunk feladatokat a gyereknek a ház körül: egyik nap főzze ő az ebédet, másnap takarítsa ki a ház egy részét, vagy tegyen rendet a kertben!

Ha kamasz gyerekünknek van kistestvére és elég érett ahhoz, hogy vigyázzon rá, akkor a napközit is elintézhetjük otthon, de ne terheljük meg nagyon a fiatalt, mert a nyári szünet nem csak a munkáról, hanem a szórakozásról is szól!

Hagyjunk időt a kikapcsolódásra is!

A nyári szünetet nem véletlenül találták ki hosszú évekkel ezelőtt: ez az az időszak, amikor az egész éves kemény tanulás után a gyerekek feltöltődhetnek, kikapcsolódhatnak, kipihenhetik az egész éves stresszt. Hagyjunk csemeténknek időt arra, hogy azokkal a dolgokkal foglalkozzon, amiket szeret, hogy találkozhasson a barátaival és feltöltődhessen az újabb tanév kezdete előtt!

Forrás: