A jó alvás négy kritériuma

Fáj a hátad és álmos vagy? Mindennek megvan az oka, mely főként az alvásminőségben keresendő! Fontos tudnunk, hogy milyen lényegi kritériumoknak kell megfelelnünk, hogy az alvás kellően pihentető legyen!

1. Alvás és Rendszeresség

A kisbabák sokszor és sokat alszanak, de ez inkább több rövidebb idejű sziesztából, szundításból áll. Lassan, fokozatosan tanulják meg az adott kultúra alvási szokásit, családjuk alvásrendjét! A kicsiknél jól működik, rutinszerűen az esti fürdés, mese és lefekvés rendszere. Ez a rendszeresség, a mindennap ugyanabban az időben történő alvás és ébredés váltakozása ragyogóan illeszkedik agyunk 24 órás biológiai órájához, garantálja a pihentető alvást és a könnyű ébredést. Ezt a sémát ajánlott tehát felnőttkorban is követnünk!

2. Rutin

Azoknak a tevékenységeknek hatására, melyek agyunkban összekapcsolódnak az elalvás fogalmával, elménk készség szinten engedelmeskedve kisebb teljesítményre kapcsol, mintegy felkészül a pihenésre, vagyis: alakíts ki rendszeres esti álommenetrendet, mely elősegíti a gondtalan álomba merülést!

Tipp:a lefekvés előtti fél órát szenteld testednek-lelkednek! Végy egy forró, illatos gyógynövényfürdőt – legjobb a levendula, csodálatosan nyugtató és feszültségoldó -, mely ellazítja izmaidat, elmédet nyugtatja, s hallgass lágy zenét, relaxálj! A lazító fürdő és andalító zene mellett, ágyba bújás után olvashatsz keveset, vagy tévézhetsz, de okvetlen kerüld a túlzottan felkavaró, elgondolkodtató műveket, maradj inkább a könnyed, szórakoztató olvasmányoknál, műsoroknál!

alvas

3. Ideális hálótér

A nyugalmas környezet létfontosságú a jó alváshoz! Az ideális hálószoba besötétíthető, hűvös, nem párás, de csendes. Harmonikus és letisztult formák, kellemesen nyugtató színek jellemzik, melyek segítik az ellazulást, a gyors álomba merülést. Hálószobánkat a pihenés ,,szentélyévé” kell alakítanunk, hogy abban a pillanatban, ahogy oda belépünk, agyunk a pihenésre, alvásra asszociáljon, s megkönnyítse számunkra a nyugodt, zavartalan alvást.

4. Milyen a jó ágy?

A tárgyi feltételek legfontosabbika, hisz nap mint nap testközelben vagy vele, ezért rajta áll vagy bukik az éjszakád! Amikor ágyakról beszélgetünk, hogy ki milyet szeretne, legtöbbször azt halljuk, hogy baldachinosat, kihúzható kanapét, kovácsoltvas ágyat, stb. Ezek azonban mind olyan jelzők, mely az ágy külső megjelenésére, esztétikumára utalnak, nem pedig arra, amitől az ágy valóban kényelmes éjszakai hálóhely lesz!

hálószoba

A személyre szabott, jó alvást biztosító fekhelyek két fő alkotórésze a funkció szempontjából: az ágykeret és az ágybetét. Az ágykeret alapvetően az esztétikumot szolgálja, a háló hangulatát befolyásolja: tudod, ettől esik hanyatt a szomszédasszony, és fogja el a sárga irigység, amikor átjön hozzád jobbulást kívánni a téli influenza idején. A keret tehát a dizájn, de kényelmedről az ágybetét gondoskodik.

Az ergonómiai tervezésű ágybetét független a kerettől, jellemzően egy, a test számára rugalmas alátámasztást nyújtó tartószerkezetből és a kényelmet adó matracból áll. Az ágybetétek kialakítása rendkívül sokféle, gondolj csak a vízágyakra, rugós betétekre vagy emlékező matracokra!

Forrás: https://napidoktor.hu/index