A hátfájósok strapabíróbbak

A krónikus hátfájdalommal diagnosztizált betegek, akinek az életében nehézségek jelentkeznek, kevésbé érzékenyek a kínzó fájdalmakkal szemben.

A meglepő adatok szerint ugyanis azok, akiknek az életében olyan traumák jelentkeztek, mint valamelyik szerettük egészségi állapotának leromlása, erőszakos cselekmények, rokkanttá válás, kapcsolati problémák vagy éppen stressz, azok kevésbé érzékelik a fizikai panaszokat, amelyeket a krónikus hátfájdalom okoz. Sőt, ezek az emberek ritkábban is keresik fel a kezelőorvosukat.

A vizsgálatot végző, Dr. Mark Seery a Buffalo Egyetem pszichológusa 396 felnőtt részvételével végzett felmérése nyomán állapította meg, hogy a negatív események a krónikus hátfájdalommal küzdő beteg életében gátolják a fizikai tünetek erősödését. Legalábbis az online, illetve postai úton történt, véletlenszerűen kiválasztott résztvevők esetében egyértelműen azt lehetett megállapítani, hogy a könnyebb életet élők esetében a krónikus hátfájdalom bizony sokkal komolyabb fizikai tüneteket okozott.10942A pszichológus kutató szerint a jelenség hátterében az állhat, hogy a nehézségek elősegítok az olyan szociális és pszichológiai erőforrások kialakulását az egyes embereknél, amelyekkel ellenállóbbá, toleránsabbá a hátrányos eseményekkel szemben is, és így a krónikus hátfájdalmat is jobben el tudják viselni.

A szakember eredményei ellentmondanak a korábbi kutatások következtetéseinek, amelyek azt fogalmazták meg a hasonló módszerekkel gyűjtött adatok elemzése nyomán, hogy a hátrányos események korrelálnak a krónikus elváltozások megjelenésével. Dr. Seery azonban úgy véli, ez a megállapítás túl leegyszerűsítő, hiszen az eredményeiből is látható, hogy bizonyos fokú nehézségek éppenséggel ellenállóbbá teszik a pácienseket a krónikus betegségek hátrányos hatásaival szemben.

Forrás: