Meleg eskü

Július 24-től New Yorkban törvényes az egyneműek közötti házasság, ennek következményeként a Long Island-i episzkopális püspöki egyházmegyében meleg papok fognak oltár elé lépni partnerükkel.

Ezt kell tenniük. Püspökük kilenc hónapot adott nekik arra, hogy eldöntsék: összeházasodnak választottjukkal vagy megszüntetik az együttélést. A New York-i egyházmegye püspöke ugyanezt várja el hasonló elkötelezettségű papjaitól – de a melegek joga mellett különben kiálló főpap addig nem engedélyezi egyházmegyéje templomaiban az egyneműek esküvőjét, amíg erre vonatkozólag nem kap világos liturgiai utasítást az egyház országos vezetésétől – írja az AP hírügynökség.

A két szomszédos egyházmegye eljárásának különbsége érzékelteti, hogy miközben mind több amerikai állam legalizálja az egyneműek házasságát, a homoszexualitással kapcsolatban bizonytalan magatartást tanúsító egyházakban vitatott kérdés marad, hogy a helyi egyházmegyékben lehetővé tegyék-e az ilyen esküvőket.

A döntés különösen bonyolult a legnagyobb amerikai protestáns egyházak esetében. Közülük több is lépéseket tett a meleg papok felszentelése és az egynemű párok elfogadása felé, de nem változtatta meg a házasság definícióját saját alapokmányában és kánonjában. A Krisztus Egyesült Egyháza (United Church of Christ) kivételével, amely már hat éve elfogadta a meleg házasságot, a nagyobb egyházak egyike sem dolgozott ki országos liturgiát az egynemű házasságokhoz, de még az ilyen áldásosztó szertartásokhoz sem.

meleg_hazassag

Az eredmény az, hogy az egyházak változatos, esetenként eltérő magatartást tanúsítanak a melegek polgári házasságát engedélyező államokban nem csupán a laikusok, hanem a társukkal összeházasodni kívánó egyházi személyek tekintetében is. Ezt a sokféleséget számos példa illusztrálja.

Egyes gyülekezetek nyitottak erre, mások hallani sem akarnak róla

Az Egyesített Metodista Egyház (United Methodist Church) New York-i vezetése nyilatkozatban emlékeztette a helyi gyülekezeteket, hogy az egyház fegyelmi szabályzata tiltja egynemű házasságok celebrálását, ugyanakkor arra bíztatta a hívőket, hogy "terjesszék ki Isten szeretetét" mindenkire, "különösen azokra, akikkel nem értenek egyet".

A Presbiteriánus Egyház hivatalosan feloldotta azt a tilalmat, amelynek értelmében nem lehetett olyan melegeket és leszbikusokat pappá szentelni, akik nem cölibátusban éltek. Ebben az egyházban egyes gyülekezetek már évek óta igénybe vették meleg lelkipásztorok vallási szolgálatait és megáldották az egyneműek házasságait. Tony De La Rosa, az egyház New York városi ügyvezetője hasonlóan vegyes válaszra számít a melegházasságokat engedélyező törvény tekintetében is – annak ellenére, hogy papíron csak egy politika létezik: ezt a szertartást az egyház hivatalosan nem engedélyezi, így az egyneműeket összeadó papok akár fegyelmi eljárásra is számíthatnak.

De La Rosa maga is meleg, de nem tervez házasságot, mert azt nem ismerné el Kalifornia állam, amelynek ő is, társa is lakosa. New York egyházai számára útmutatást nyújthat öt másik olyan állam vallási vezetőinek eljárása, ahol a melegek házassága már törvényes. Ezek: Massachusetts, Connecticut, Vermont, New Hampshire és Iowa, plusz a főváros Washington.

Az Amerikai Evangélikus Lutheránus Egyház új-angliai szinódusa (The New England Synod of the Evangelical Lutheran Church), amely négy államot foglal magában abból az ötből, amelyben engedélyezik a meleg házasságokat, dokumentumot tett közzé, leszögezve, hogy a lelkipásztorok azokban a templomokban adhatják össze ünnepélyesen a meleg párokat, amelyek ezt önállóan engedélyezik. New York állam egyházi szinódusa, amely az Albany térségében lévő lutheránus gyülekezeteket felügyeli, ezt a dokumentumot még azelőtt kiosztotta a helyi vezetőknek, hogy sorra került volna a melegek házasságát szabályozó törvény megvitatására.

meleg_par2

Az Amerikai Evangélikus Lutheránus Egyház (Evangelical Lutheran Church of America) már több mint egy éve eltörölte a meleg és leszbikus papok cölibátusi kötelezettségét, de a házasságot továbbra is egy férfi és egy nő uniójaként határozza meg. David Preisinger tiszteletes, New York állam püspöknőjének munkatársa  jelezte, hogy nem lesz fegyelmi az egyházi esküvőt celebráló papok ellen. Közlése szerint a térség egyházaiba már több kérés érkezett ilyen esküvők celebrálására, ő maga pedig úgy gondolja, hogy ezekre hamarosan sor is kerül.

Preisinger úgy fogalmazott, hogy "egyes gyülekezetek nagyon nyitottak erre, mások hallani sem akarnak róla". Az Episzkopális Egyház 2003-ban úttörő szerepet játszott és világszerte magára vonta az anglikán hívők haragját, amikor New Hampshire-ben püspökké avatta V. Gene Robinsont: ő volt az első olyan püspök, aki nyíltan melegnek vallotta magát. Az episzkopális egyházmegyék számára az egyház fő országos testületének, az Általános Konvenciónak 2009-ben hozott határozata a mérvadó, ez "jóindulatú lelkészi magatartást" sürget az egynemű párok házassága vagy együttélése tekintetében. Ezt a szöveget azonban az egyház püspökei eltérően értelmezik: valamennyien hivatkoznak rá az általuk kiadott, a gyakorlatban egymással ellenkező szabályozások indokolásában.

John Chane, a washingtoni egyházmegye episzkopális püspöke engedélyezte, hogy az egyház papjai azokon a plébániákon, amelyek lehetővé teszik a szertartást, egyneműeket adjanak össze, de nem szólította fel őket arra, hogy vagy nősüljenek meg, vagy éljenek egyedül. Ez szerinte azért nem lenne méltányos, mert kevés állam ismeri el az egyneműek házasságát, s még érvényben vannak olyan szövetségi és állami szabályozások, mint a házasság védelmére hozott törvény, amelyek "sértik a melegek és a leszbikusok emberi jogait és elutasítják orientációjukat". A püspök közlése szerint az egyházmegye papságának öt meleg tagja kötött házasságot azóta, hogy tavaly engedélyezték a meleg esküvőket.

Forrás: