Tízből ketten alszanak jól – Alvás Világnap 2012.

Magyarországon – a nemzeti ünnepet követő munkaszüneti napok miatt – március 13-án tartották meg a a World Sleep Day Hungary rendezvényt, a budapesti SYMBOL Klubban.

A rendező Budapesti Alvásközpont/ Benyovszky Orvosi Központ, a World Association of Sleep Medicine (WASM) szakmai partnere és kiemelt kommunikációs partnere, a napidoktor.hu a nagyszámú orvos, gyógyító és a sajtó képviselői előtt felolvasták a nemzetközi szervezetnek, valamint annak elnökének, Allen O’Bryen úrnak az  üzenetét.

A magyarországi alváseseményen felhívták a figyelmet a légzés és az alvás kapcsolatára, az elalvásos közlekedési balesetek megelőzésének lehetőségeire, az alvásgyógyítás új módszereire. Így a Bemer-technológia sikeres alkalmazásának nemzetközi tapasztalatairól és a melatonin-pótlás fontosságáról épp úgy szó esett, mint az alvás közvetlen feltételeinek a kialakításáról.

A World Sleep Day Hungary rendezvényein ismertették a legújabb alvásfelmérés eredményeit. A Szinapszis Közvéleménykutató Kft. reprezentatív anyagából kiderül, hogy a magyarok nem jól alszanak: tíz felnőttből mindössze ketten érzik teljesen pihentetőnek az alvásukat. A felmérés megerősíti, hogy az alváskultúra, illetve az alvással kapcsolatos ismeretek szintje alacsony a lakosság körében.

Magas a megkérdezettek körében a horkolók aránya, amely  számos esetben súlyos légzési problémákra hívja fel a figyelmet. A budapesti Alvás Világnapján nemzetközi program indulását jelentették be: keresik Magyarország  Alvásbarát hoteljeit, az erre megfelelő intézmények minősítő megkülönböztetést kapnak, amelyet a hazai és nemzetközi kommunikációban is használhatnak.

wsd_2012

A jelentős alvásesemény előadói voltak

Prof. Dr Halmy László, az MTA doktora, élettani szakértő, Dr. Félegyházy Zsolt pszichiáter, főorvos (Stockholmi Karolinska Egyetem),  Dr. Hermánné Fogarassy Éva alváspszichológus (BOK) , Dr. Horváth Ilona orvos-igazgató (BEMER Group) ), Dr. Sándor Edit orvos igazgató (Pharma Nord) , Dr. Rendi László fül-, orr- gégész, audiológus, Dr. Niklai Ákos, a Magyar Szállodaszövetség tiszteletbeli elnöke, Dr. Kiss Róbert Richárd, a Sleepfriendly Program nemzetközi igazgatója, Dr. Tóth János ortopéd főorvos, (Magyar Ortopéd Társaság), Kiss Katalin,. kutatatási igazgató (Szinapszis Kft.), Urbán-Frendl Ildikó, igazgató (Nemzeti Közlekedési Hatóság, PAV), G. Németh György igazgató (WSD Hungary Projekt, Benyovszky Orvosi Központ).

A magyarországi alváskultúra mozgalomhoz – a kezdeményező  Benyovszky Orvosi Központ, a napidoktor.hu egészségportál közvetítésével – számos orvos, gyógyító, intézmény  és médium csatlakozott. Többek között: BEMER Group, Pharma Nord, Billerbeck, Napiotthon.hu, Nemzeti Egészségügyi és Egészségipari Kommunikációs Közhasznú Egyesület, Budapesti Alvásközpont, Benyovszky Orvosi Központ, Szinapszis Közvéleménykutató Kft., Akadémiai Kiadó,  Medipraxis Consulting, Vendég&Hotel, Diplomacy &Trade, Diplomata Magazin, Patikamagazin, Studium&Praktikum, Aktívpihenés és Aktíveurlaubszeit Magazin, Infovilág, Life 4U, sleepfriendlyprogram.com, Korkontroll, srvosikozpont.hu; napidoktor.hu,  napialvas.hu, drportal.hu, egészségfigyelő.hu; szallas.hu; premiumhotelek.hu.

Köszönet a Magyar Televízió Delta és az RTL Klub Fókusz című műsorainak.

Üdvözlettel

World Sleep Day Hungary (Budapest)

a World Association of Sleep Medicine partnere,

Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ

G. Németh György, a WSD Hungary Szerv. Biz vez.

Információ: [email protected]; t.: 00 36 30/ 9 30 41 24

Forrás: