Elhízás és túlsúly, avagy a népbetegség árnyékában

Az elhízás és a túlsúly témája sokszor tabu, pedig beszélni kell róla. Hazánkban is olyan népbetegségről van szó, ami majdnem minden második-harmadik felnőtt lakost érint. De nem csupán nálunk van így, hanem a fejlett országok többségében is – az ülőmunka, a túlságosan kényelmes életmód, de akár szimplán a genetika is okozhatja, vagyis önhibán kívül is kialakulhat. Van azonban kiút – és ez nem egy motivációs üzenet, hogy keljünk fel minden nap hajnali 4-kor és fussunk este 10-ig – természetesen az összes finomság és élvezet megvonásával az életünkben. Érdemes inkább a tudomány felé fordulni a kérdésben.

Az elhízás majdnem minden második-harmadik felnőtt lakost érint
Fotó: fogyasztomutet.hu

Mit értünk elhízás és túlsúly alatt?

Elhízás és elhízás között is van különbség – főként akkor beszélünk erről orvosi értelemben, amikor olyan túlsúly alakul ki, ami már egészségügyi kockázatokkal jár. Így meg lehet különböztetni egymástól a hagyományos túlsúlyt, a mérsékelt-, a közepes- és a súlyos, kóros elhízást is. Ahogy lépkedünk felfelé – vagy inkább lefelé – a lépcsőn, úgy lesz egyre negatívabb a kép is.

A kóros elhízás egészségügyi kockázatai

Túlsúly esetén a testsúly már meghaladja a normális értéket (25-29,99 kg/m2), de itt még nem tekinthető elhízottnak az ember – az egészségügyi kockázatok azonban már megjelennek. A súlyos, kóros elhízás a 40 kg/m2 feletti érték, ami már jelentős probléma, szívbetegségek, cukorbetegség és korai halálozás előidézője is lehet. Azt se felejtsük el, ha nem teszünk a túlsúly ellen, olyan csapdába kerülünk, hogy a helyzet csak egyre rosszabb lesz.

A változás szele

Nem könnyű persze a mai világban lefogyni. Sőt, genetikailag és egyéb tényezők miatt olykor nincs is erre olyan lehetősége az embernek, mint másnak. Így viszont inkább kontraproduktív, amikor tökéletes alkatú motivációs edzők veszik el a kedvünket attól, hogy tegyünk a változásért – hiszen teszünk és tennénk mi, de nincs eredmény. A biológia és az emberi szervezet működése ennél bonyolultabb, komplexebb. És ha sikerül is, a zsírréteg akkor sem fog eltűnni csak úgy magától – ami orvosi beavatkozást igényelhet.

Műtét vagy nem műtét?

Amit mindenképpen javaslunk, hogy elhízás és túlsúly esetén is egyeztessen mindenki szakorvossal. Egyedül nehéz meghozni a döntést, merre is induljunk el – és hiányos ismeretek mellett kés alá feküdni sem érdemes, még akkor sem, ha azonnal szeretnénk változtatni. Sokan persze félnek a műtéttől, és ezért nem mernek lépni. Mindkét álláspont teljesen érthető.

Dr. Lóderer Zoltán PhD és orvosi csapata a legkorszerűbb túlsúlycsökkentő műtéteket végzik el nagy esetszámban, modern, 21. századi gép- és eszközpark mellett, profi altatóorvosok segítségével. A https://fogyasztomutet.hu/ oldalán pedig napjaink különböző eljárásairól is tájékozódhat. Nem mindig és nem minden esetben van szükség műtétre sem, ha van alternatív megoldás, de sajnos nem mindig van így – az utolsó persze mindig a miénk lesz.

(x)

Forrás: PR cikk