Haladunk a szexmentes jövő felé?

Világszerte egyre kevesebbet vannak együtt az emberek, az elmúlt tíz évben 20, helyenként 30 százalékkal csökkent az aktív szexuális életet élők száma. Az okok közt van a rengeteg figyelemelterelő dolog, a képernyő, a munka, a pornó, most még a járvány okozta feszültség is.

Ettől még nem kerül az emberiség a kihalás szélére, de a válások számát már növelheti, ha nem egymás felé irányul a vágy a kapcsolatokban. A magyarok szexuális szabadságát nem fenyegeti a keresztény-konzervatív holtomiglan-holtodiglan ideál, de a bűntudatkeltésben nagy szerepe van. Egyre többen fordulnak ma szakemberhez, a Covid–19 pedig felgyorsította a folyamatokat, Benke Vali Leria szexuálpszichológus szerint kár, hogy ehhez ekkora nyomás kellett.

– Nemrég jelent meg Szexből is megárt a kevés című könyve, amely felhívja a figyelmet arra, hogy ez egyre nagyobb probléma most már a magyaroknál is. Milyen szempontból baj?

– Fontos, hogy olyasmit ne próbáljunk megjavítani, amivel nincs gond. Ha valakinek nem probléma, hogy szexmentesen él, és ez nem okoz nála kapcsolati feszültségeket, azt nem kell bolygatni. Ha viszont zavarja, hogy nem szexel, vagy csak keveset, foglalkozni fog vele. Lehet, hogy egy ideig elhessegeti a gondolatot, aztán egy idő múlva ez más problémában tör felszínre, vagy a partner kezdi visszajelezni. Sokszor megesik, hogy azzal fordul hozzám valaki, nincs szexuális vágya, és a párja ultimátumot adott neki, hogy ha nem vizsgálja meg ezt magában, akkor el fogja hagyni. A kapcsolat elvesztésétől való félelem hatására aztán elkezd foglalkozni a saját szexualitásával.

– Ez nem egyfajta zsarolás?

– Sokféleképp meg lehet fogalmazni. Ha van egy párom, akinek a vágya jó ideje a nullához közelít, érthető, ha elgondolkodom azon, elfogadható-e nekem, hogy nincsen szex. Vagy csak azért van, mert szeretne megfelelni nekem, és akkor sem látom rajta a szenvedélyt. Ilyenkor az ember elgondolkodik, vajon velem van a baj, vagy vele. Főleg akkor, ha ugyan köztünk nincs szex, de megjelenik a pornó. Ott már nem vágyhiányról beszélünk, hiszen van szexualitás, csak nem egymással. Persze el lehet indulni az úton, valójában honnan ered a probléma, van, aki megteszi, van, aki nem, és van, ahol megoldható, van, ahol nem.

– A pornó vagy a különféle szexkütyük fel tudják venni a versenyt egy hús-vér emberrel?

– Ez nem is lehet verseny, annyira más a kettő. Persze egy szexuális kapcsolatnak sok változata lehet, szólhat a vadságról, az ösztönök kielégítéséről, vagy lehet érzelmes, összefonódó, intim. Mindenképp megjelenik benne a kapcsolódás minősége, hiszen ott a partner. Ha egy kütyüvel vagy a képernyővel vagyok, nem élem meg ezt a közös élményt, és nem is kell semmiről számot adnom. A stimuláció terén már nagy különbségek vannak, ráadásul a kütyüt én irányítom, nálam van a kontroll. Ezek az eszközök sokat segíthetnek a testünk felfedezésében, amit bevihetünk a partnerkapcsolatukba, akár az eszközzel együtt, vagy hogy ezáltal jobban kifejezzük a vágyainkat.

A kommunikációval sokszor a hétköznapi helyzetekben is el vagyunk akadva, zavarban vagyunk, hogyan mondjunk el valamit, ami megszázszorozódik a szexualitás témájához érve. Gyakran találkozom azzal, hogy „együtt vagyunk tíz éve, és még mindig nem mertem megmondani a páromnak, hogy az utóbbi három évben nem jó vele a szex”.

Sokszor inkább kibújunk, végül is nem olyan rossz, meg inkább nem akarom őt megbántani. A szex is kommunikációs eszköz, van kapcsolat, ahol a hétköznapi kommunikáció nem működik, ellenben nagyon intenzív a testiség. De egy felnőtt és tudatosan kommunikáló pár nem feltétlenül képes a szexről is beszélni.

– Hogyan lehet elsajátítani ezt a tudást?

– Óhatatlanul sok minden rakódik rá a témára a szocializációnk során, a történelem, a kultúra, a család is ott a háttérben, ezeket nem tudjuk kikerülni. Ezért is érdemes megnézni, milyen szégyen, bűntudat, hitek, tévhitek kapcsolódnak bennünk a szexualitáshoz. Ha ezeket le tudjuk bontani, akkor vissza tudunk térni ahhoz a felszabadult szexualitáshoz, amivel talán születünk.

– Az ELTE kutatói 2017-ben készítettek felmérést a magyarok szexuális szokásairól, amiből kiderült, életünk során átlagosan hét szexpartnerünk van. Európában ezzel konzervatívnak számítunk, csak a németek és a szlovákok vallanak be kevesebb partnert, az uniós átlag kilenc fölött van. Mennyire vagyunk őszinték?

– A férfiak általában kicsit magasabb, a nők kicsit alacsonyabb számot szeretnek mondani, ami jól mutatja, milyen nálunk egy férfi megítélése, ha aktív szexuális életet él, és milyen egy nőé. A férfiak alfahímek lesznek, ami pozitív sokak szemében, a nők értéke viszont elkezd csökkenni. Ez persze kihat a kutatásokra, bele kell kalkulálni a jelenséget, de a nagyságrend látszik ebből is. A kulturális háttér itt is szerepet játszik, mi elég szabadon beszélhetünk erről, miközben vannak országok, ahol halálbüntetés jár a házasság előtti szexért.

– Mennyire nyomja rá a bélyegét a magyarok szexuális életére a keresztény-konzervatív értékrend és családideál?

– Ez talán kevésbé van hatással arra, hány partnert választanak és milyen szexuális életet élnek. A megcsalás megítélésében azonban fontos szerepet játszik, hatalmas stresszt okoz. Arra vagyunk szocializálva, hogy monogám párkapcsolatban, lehetőleg házasságban éljünk, holtodiglan-holtomiglan, és a két ember innentől egymással éli a szexuális életét – ha éli. Már a kifejezetten fiatal pároknál is megjelenik, hogy nincs vagy nagyon alacsony a szexuális vágy és érdeklődés egymás iránt. És ha a kapcsolatba bekerül egy harmadik személy, ami gyakran megesik, azonnal megjelenik a szégyen, a bűntudat, hogy rossz ember vagyok, bűnös. Nem is kell templomba járni, hogy így érezzük; a közeg, amiben élünk, ezt közvetíti. Ha arra szerződtünk, hogy egymással éljük le az életünket, borzalmas nagy fájdalom megélni azt a csalódást, hogy a párom megcsalt és talán elhagyni készül engem, vagy éppen én teszem ezt vele.

– Amikor híres emberekről vagy politikusokról derül ki a nyilvánosság előtt a hűtlenségük, az nem tisztítja egy kicsit a levegőt?

– Mindenkinek az egyéni története, hogy ez mit vált ki belőle. A kényes témákkal nem szívesen foglalkozunk, főleg, ha a saját életünkben is van aktualitásuk. Ilyenkor a lebukott emberek jó projekciós felületek. Őket lehet szidni, elítélni, mert kellőképp távol vannak tőlünk, de ez inkább arról szól, én hogyan reagálok a megcsalásra, az azonos neműek kapcsolatára vagy bármi másra. Érdemes feltenni magunknak a kérdést, ez vajon miért dühít fel, vagy miért szomorít el engem.

A folytatásért KATTINTS IDE!