D-vitamin – Az egész élet folyamán szükség van rá

Az egész élet folyamán szükség van megfelelő mennyiségű D-vitaminra, mert az szinte minden életműködésben szerepet játszik – mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Szűcs Zsuzsanna azt mondta, hogy a D-vitaminnak többek között fontos szerepe van a növekedésben, a reprodukcióban, az anyagcserebetegségek megelőzésében, a csontrendszer egészségének megőrzésében és a csontok rugalmasságának biztosításában.

Gyermekkorban különösen nagy jelentősége van a megfelelő D-vitamin bevitelének, mert hozzájárul az ásványi anyagok beépüléséhez a szervezetbe” – ismertette.

Tudatta, hogy a gyerekeknek kortól függően 400-1000, a felnőtteknek 2000-2500 nemzetközi egység bevitele javasolt, de például az elhízottaknak és az időseknek ennél is többre lehet szükségük.

“Az étrendkiegészítők mellett a D-vitamin bevihető bizonyos ételekkel is – például halakkal, tojássárgájával, D-vitaminnal dúsított joghurtokkal, margarinokkal -, de pólóban és rövidnadrágban 10-15 perc napon töltött idő is elegendő” – mondta az MDOSZ elnöke.

Top ételek – a kalcium- és D-vitamin gazdag táplálkozáshoz

Forrás: https://napidoktor.hu/index


2 hozzászólás

  1. Jáger László

    A,B,C,D,F vitamin
    Eddig sem érdekelt
    ezután sem fog…..
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.