Hogy hat nyomot arcunkon az idő múlása?

Az öregedés elkerülhetetlen, természetes folyamat, melynek bizony látható jelei vannak az arcunkon is. Az idő előrehaladtával nem csak a bőr változik meg, de átalakul a zsírszövet mennyisége és a csontok szerkezete is – ezek pedig mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az üde, fiatalos külső idővel átalakul.
 
Az öregedés első, apró jelei 20-25 éves korunk környékén jelentkeznek, a ráncok megszaporodását és elmélyülését pedig a káros szokások, és egyéb külső tényezők is befolyásolják – árulja el Dr. Széchenyi Kornél, orvos-esztétikai specialista, a Budai New Beauty Orvos-Esztétikai Központ vezetője.
Arcunk három vízszintes részre osztható: a homlokrész a felső harmad, a középső harmad az orr környéke és vonala, az alsó harmad pedig a száj, illetve az áll területe. Fiatal korban ezen részek aránya tökéletesen megegyezik, teljesen egyenlő, azonban az idő előrehaladtával az arányok szemmel láthatóan megváltoznak.
 
„A csontos és porcos szövetek megnagyobbodása és a lágyrészek megereszkedése miatt megnyúlik az arc felső harmada, az arc középső részének aránya pedig csökken. Az alsó rész magassága is kisebb lesz, ami az arc-, és az állcsontok szerkezetének veszteségének, valamint a bőr alatti kötőszövet elvékonyodásának köszönhető” – mondja a szakember.
Bár általában a bőr öregedéséről beszélünk, és sokan csak a ráncokat emlegetik, fontos tudni, hogy az arc öregedési folyamata több szöveti rétegre kiterjedő strukturális változásokkal kezdődik. A bőr mellett ugyanúgy öregszik a kötőszövet, a zsír, az izom és a csont is.
 
A bőr
 
Nagyjából 20 éves korunktól a kollagén és elasztikus rostok megfogyatkoznak, ezáltal pedig elvékonyodnak a bőrrétegek, és a rugalmasságuk is csökken. Az elasztin és a hialuronsav mennyiségének csökkenése miatt a bőr a víztartalmából is veszít, érezhetően szárazabb lesz. Adottságaink mellett a külső, káros tényezők is tehetnek arról, hogy fokozatosan megjelennek a felületes, majd egyre mélyülő ráncaink. Ilyen öregítő tényező lehet a nap sugárzása, a dohányzás, a túlzott cukorfogyasztás, a hormonális változások.
 
A zsírszövet
 
A zsírszövet mennyiségének és eloszlásának nagy szerepe van a fiatalos külső szempontjából. A mély, szem alatti zsírszövet öregedése már 20-25 éves korban elkezdődik, majd ezt követi 30-40 éves korban az arc középső részének és az orcák mély zsírszövetének megfogyatkozása; nagyjából 30-35 éves korban a járomív és az állszöglet felületes, 40-50 éves korban az arc orr- és szájközeli, 45-55 évesen pedig a homlok-, és járomcsont zsírszövetének atrófiája.

Fotó: 123rf.com


 
A csontok
 

Az öregedés során jelentősen megváltoznak az arccsontok is: volumenük, sűrűségük és szilárdságuk a hormonális változásra bekövetkező felszívódási folyamatoknak köszönhetően csökken. Ez elsősorban az állcsonton vehető észre, melynek atrófiája a lágyrészekben bekövetkező volumenvesztéssel, rugalmasságcsökkenéssel és megereszkedéssel még inkább hozzájárul az állvonal egyenetlenségéhez.
 
Az orvos-esztétikai kezelések
 
Az orvos-esztétikai kezelések elsődleges célja az arc szimmetriájának helyreállítása, a kontúrok elsimítása, az elveszett volumen pótlása, a bőr feszességének és rugalmasságának növelése, a megereszkedett szövetek megemelése által. Ma már számos technika létezik arra, hogy fiatalon tartsuk a bőrünket, és megszabaduljunk a zavaró ráncoktól, ilyen többek közt az orvosi lézer, a HIFU kezelés, a bioszálas kontúrozás, a botox vagy a hialuronsavas arc-, és ráncfeltöltés.
 
Forrás: New Beauty, purecom
Kép: New Beauty 

Forrás: https://napidoktor.hu/index