Ételek, amelyekkel elérhető a mellrák megelőzése – 2.rész

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése szerint 2020-ra nyolc nőből egynél fennáll majd a mellrák esélye, azaz életében egyszer valószínűleg kitör rajta a betegség. A napjainkban sajnos oly gyakori emlőrákot el lehet kerülni, ha helyesen táplálkozunk és bizonyos szokásokat mellőzünk. Mit tegyünk a mellrák megelőzése érdekében?

Az emlődaganat az egyik leggyakoribb súlyos betegség a nők körében. Világszerte több mint 1 millió hölgyet diagnosztizálnak mellrákkal évente, leginkább az 50 feletti korosztályban. Miközben azonban számos tényező növelheti a betegség kockázatát, így a kor és a családi kórtörténet, ma már tudunk módszerekről, melyek csökkentik a kialakulás esélyét.

Ha a mellrák megelőzése érdekel bennünket, tudnunk kell: az elsődleges okok között vannak a táplálkozás hiányosságai, a környezetszennyezésnek való kitettség, gyulladás, ösztrogén dominancia, a genetika, valamint az elégtelen immunválasz – főként az 50 éves kor felettiek körében, ám a környezeti mérgek természetesen a fiatalokat is elérik.

Mit tehetünk a mellrák megelőzéséért?

Elsődleges a táplálkozás: bizonyos ételek és tápanyagok igenis sokat tesznek a megelőzésért – amelyben jelentős szerepet játszik, mit is viszünk be szervezetünkbe. Bizonyos élelmiszerek erősítik az immunrendszert, vagy segítenek a kezelés mellékhatásainak mérséklésében, hatékonyabbá teszik a kúrát s egészségünket is fenntartják.

Más ételek azonban akár veszélyesek is lehetnek, befolyásolva a kezelést és a felépülést.

Cikkünk első részében azokat az élelmiszereket soroltuk fel, melyek a mellrák megelőzéséhez  nagyon hasznosak.

Most azonban lássuk azt is, mit nem tanácsos, vagy egyenesen tilos enni, ha fennáll a betegség veszélye vagy már mellrákkal küzdünk!

1.Tudjuk, mi a különbség a folát és a folsav között?

Ez a kérdés alapvető fontosságú, ha a mellrák megelőzéséről van szó. A folát ugyanis a B-vitaminok egy csoportja, B9-ként is ismert, természetesen megtalálható ételekben. A folsav viszont oxidált szintetikus vegyület, melyet étrend-kiegészítőkhöz és élelmiszerek dúsításához használnak.

A természetes folátokkal szemben, melyek metabolizálódnak, azaz átalakulnak a vékonybélben, a folsav csökkenésen megy keresztül a májban, ahol átalakításához egyéb enzimekre is szükség van. Ezen enzimek alacsony aktivitása a májban, a folsav-szint nagy mennyiségével kombinálva természetellenes, nem átalakított folsav-szintet teremthet a vérben. Számos tanulmány kimutatta, hogy a krónikus folsav-bevitel (bármiből) hozzájárulhat a rák kialakulásához.

Egyik arra is rávilágított, hogy azok nőknél, akik a legmagasabb folát-szinttel rendelkeztek, 44 százalékkal kisebb esélyük volt az emlődaganat kifejlődésére, mint az alacsony folát-bevitellel rendelkezőknek.

Vagyis, a mellrák megelőzéséhez érdemes természetes folátban gazdag ételeket enni, legalább napi 400 mikrogrammnyit.

Ilyenek:

-Sörélesztő, 1 evőkanál: 313 mcg
-Lencse, fél csésze főzve: 180 mcg
-Edamame, 2 csésze: 179 mcg
-Római saláta, 2 csésze: 152 mcg
-Fekete/vesebab, fél csésze, főzve: 128 mcg
-Spenót, 2 csésze, frissen: 118 mcg
-Brokkoli, 1 csésze, felvágva és főzve: 104 mcg
-Spárga, 1 csésze, frissen: 79 mcg
-Teljes kiőrlésű kenyér, 2 szelet: 60 mcg
-Narancs, 1 nagy darab: 55 mcg

2.D-vitaminban gazdag ételek

Ez a zsírban oldódó vitamin segít a kalcium felszívásában, a (mell)rák megelőzésében is sokat jelent. Kutatók szerint fékezi a rákos sejtek növekedését. A megnövelt D-vitamin bevitelt és a csökkent rákkockázatot összefüggésbe hozták egymással. Kiderült, hogy a e vitamin fokozott fogyasztása a mellrák kialakulásának esélyét 50 százalékkal mérsékelte.

Zsíros halak: érdemes fogyasztani a lazacot, tonhalat, makrélát, angolnát.

Gombák: mivel többnyire sötétben nőnek, sok közülük nem tartalmaz D-vitamint, de egyes fajtákat ultraibolya fénynek teszik ki, így azokban elindul a vitamin termelődése.

Tojássárgája: ebben szintén megtaláljuk a D-vitamint. Figyeljünk, mert a sárgájában van és nem a fehérjében.

Narancs és más zöldségek: a mellrák megelőzése esetén fontos sok répát, sárgadinnyét, édes burgonyát enni, melyek az A-vitamin karotinoid formáját tartalmazzák. Azoknál a nőknél, akiknek vérében magas a karotinoid-szint, kutatók szerint kevésbé jellemző az emlődaganat.

egeszseges etel, majtisztistas

3.Szója és mellrák

A szójafélék fitoösztrogének, a lignán nevű fitoösztrogén-vegyületekkel együtt természetesen előforduló, ösztrogénszerű növényi alkotóelemek, amelyek a szív- és a csontok egészségét elősegítik, valamint hatásosak menopauza tünetekre. A lignánok olyan vegyületek, melyek a növényi sejtfal alkotórészeit formálják, s fitoösztrogéneket tartalmaznak, hogy segítsenek szabályozni a test ösztrogéntermelését. Az ösztrogének kis molekulák, melyek a test számos reakcióját ellenőrzik.

Ha olyan ételeket eszünk, amelyek tartalmaznak lignánt, a belekben levő baktériumok metabolitokká alakítják őket, melyek gyenge ösztrogén hatást termelnek – ha ez megtörténik, kialakul az ösztrogén- támogatás. Ha tehát az ösztrogén-szint alacsony, a GMO-mentes szójatermékek pótolják a hiányt. Ha viszont túl alacsony a szint, a lignánok az ösztrogén-receptorokhoz kapcsolódnak, s csökkentik az ösztrogén-hormonokat, hogy blokkolják hatásukat.

Kutatások szerint a lignán fitoösztrogének segítenek a rák bizonyos fajtáinak megelőzésében, azzal, hogy az ösztrogén-aktivitást gátolják – ezzel a mellrák, a prosztata-, vastagbél daganat esélyét is csökkentik, a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának mérséklése mellett.

A lignánok magas szintje támogathatja az egészséges testsúlyt, a glükóz anyagcserét, amely csökkenti az inzulin érzékenyég-, a metabolikus szindróma és a cukorbetegség kialakulásának valószínűségét – mutatatta ki több tanulmány.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php