Így búcsúztak el Komár Lászlótól – képekkel és videóval

Komár László utolsó útján pályatársak, zenésztársak, barátok szóltak a jelenlevőkhöz. Búcsúbeszédet mondott a temetésen többek között Benkő László, Szikora Róbert, Hajdú Péter

2012. november 6-án, a legendás énekes, Komár László temetésén pályatársak, zenésztársak, barátok szóltak a jelenlevőkhöz. A búcsúbeszédekből idézünk.

G. Németh György a temetés szervezője

„A rock and roll magyarországi honosítói között kiemelkedő szerepet játszott Komár László ötven év óta a műfaj elkötelezettje és meghatározó egyénisége,  a hazai könnyűzenei előadók egyik legértékesebb egyénisége volt. Ahogy évtizedekkel ezelőtt az akkori fiatalok körében, úgy a mai tizen-és huszonévesek számára is kedvelt számos dala. A kortársak, a mai ötvenesek-hatvanasok szívébe és lelkébe  pedig kitörölhetetlenül beleégett mindez.”

“Dalai rock és balladisztikus, romantikus stílusúak, a magyar Elvis Presleynek is nevezik. Legutóbbi születésnapján az énekest levélben köszöntötte Budapest főpolgármestere, aki felidézte: közös ügyük volt, hogy az 1956-os forradalmat támogató Elvis Presley-ről közterületet nevezzenek el Budapesten.  És ez meg is valósult. 2011-ben Életműdíjat kapott az első és minden számát megjelentető kiadójától.  A Hungaroton Records Komár Lászlót saját halottjának tekinti.  A földi életben mostantól végleg megpihennek azok a legendás fekete lakkcipők.”

“De ha valaki netán kopogást hall odaföntről, a fejünk felett, talán eszébe jut: mindörökké táncolnak majd – a lelkünkben. A magyar rock & roll koronázatlan „királya”, az Országutak csillaga, a Pesti gigoló, a Bölcs bolond, a Jó barát, a Férfiszív, A magányos szívek klubja,  a Halványkék szemek viselője és előadója – élete utolsó állomásához érkezett. Emlékezzenek érte, róla, neki – barátai, pályatársai, zenész kollégái, tisztelői.”

Dr. Urbanek Krisztina Komár László orvosa

Az orvos, a gyógyító ember, aki élete végéig mellette volt, igyekezett enyhíteni az időnként már elviselhetetlen fájdalmakat: dr. Urbanek Krisztina így búcsúzott: „Te énekelted 1998-as „ ha a föld ünnepel „című lemezeden   „Mutasd meg uram az utat , mely hozzád visz” Én az utolsó hat évednek voltam a tanúja , bizony   nehéz , út volt ez. Hat évvel ezelőtt, amikor beteg lettél , kedves közös barátaink kértek ,hogy vizsgáljalak meg. Ettől a naptól fogva szövetséget, majd barátságot  kötöttünk és tudtuk, hogy a „ csillagokban meg van írva”, hogy ez meddig  fog tartani, de erről soha nem beszéltünk. A mi szövetségünk, mondhatnám „vérszerződésünk” arról szólt, hogy te mindig tudni akartad, hogy a betegséged milyen stádiumban van,ezért a kontroll vizsgálatokat  te kezdeményezted.. Én pedig mindig elmondtam az igazságot,- igaz az utolsó hónapokban kicsit szépítve-  de mindig  adtam mellé egy szalmaszálat ,hogy belekapaszkodhass.  Mindig megtaláltuk, hogy éppen minek örüljünk, többször meg is ünnepeltük , buliztunk  Ha nem volt baj annak örültünk, ha volt baj annak, hogy nem nagyobb a baj.”

“Nekem kötelességem volt elmondani, hogy mit kellene tenni, neked viszont jogod volt eldönteni, hogy mit fogadsz el. Mindent megtettél, hogy meggyógyulj, mert nagyon szeretted az életet. Minden kezelést kipróbáltál az ország minden pontján, csak egyet nem fogadtál el, hogy  emberi méltóságodat elveszítsd. Hiába volt számos orvosi konzílium amely javasolta a gyógyszeres kezelést , hogy csak átmenetileg, csak néhány hónap és utána  minden a régi lesz, erre nem voltál hajlandó.  És valóban emberi méltóságod megőrzésével, tele humorral  mentél végig ezen az úton , úgy ahogy  azt te helyesnek tartottad. Soha nem hangzott el tőled, hogy miért, hogy miért pont én vagyok beteg , pedig ez jogos és mindenkiben megfogalmazódik. Soha nem háborogtál a betegséged miatt sok más dologgal ellentétben. Megjelentél az osztályon, és mindenkit felvidítottál „Szevasztok, kezit csókolom mi újság” És elmondták mi újság van ,, mi van a gyerekkel ,, miért válnak, mi van az udvarlóval  stb. kedves voltál és ez volt a te legnagyobb titkod.”

“Nem kedveskedtél, hanem kedves voltál. Téged nem” kitaláltak „ hanem te találtál ki egy életérzést, csodálatos nótákat  a csodálatos tehetségeddel,   Merted vállalni a mai világban, hogy az vagy akinek lenni akarsz, egyéniség  az érzelem legszélesebb skáláján. Merted vállalni a hibáidat és próbáltad helyrehozni , ahogy tudtad. Imádtad az édesanyádat , a fiadat , rajongtál a kislányodért  akinek a tekintetében édesanyád nézett rád vissza, ahogy elmesélted. Fontosak voltak a barátaid,  a hazád és feleséged ,társad akivel megadatott hogy az út végét együtt járjátok be.Azt mondtad, hogy a szeretet ez az évezredek óta rágott csont számodra  az öröm adását jelenti. Ezek szerint ki sem merem mondani, mert nem divat, nagyon  sok szeretetet, örömöt adtál az embereknek. Rajongtak érted  a huszonévesektől a nyolcvan évesekig, mert mindenkinek fontos voltál, és bármit írtak rólad az újságok, imádtak.”

“Az  utad utolsó  heteiben sem háborogtál, pedig már nagy fájdalmaid is voltak , még ekkor is humorodnál voltál és megadatott, hogy utolsó pillanatig megőrizd emberi méltóságodat. Már kicsit visszafogottabban , de olyan voltál, mint aki utazni készül, elintéztél ezt, azt, még megnéztél egy meccset, ahol csoda módjára nyertek a Magyarok, még beszéltél Karolinával, majd elegánsan , kézenfogva feleségedet ,vártál„mutasd meg uram az utat mely hozzád visz, várom már, hogy szólj hozzám és a lelkem megpihen.” A halálod igazolta azt a mondatodat is, a „Mutasd uram az utat „nótádból nem múlik el pillanat , hogy nem fogod a kezem „De Te – aki a te szavaiddal élve már „tudod a  tutit”- erről a világról nem léphetsz le csak így, neked ezt a szalmaszálat vissza kell adnod az embereknek, a közönségednek továbbra is a nótáiddal a klipjeiddel, a filmekkel. Szeretettel búcsúzom tőled a magam  és azon orvosok, asszisztensek, ápolók és mindenki  nevében akik mindent megtettek volna, hogy még  egy kicsit köztünk maradj!”

A magyar Elvis Barátok Klubja vezetője, dr. Oszfolk Sándor gondolatai

„Bár a rossz hírek előre vetítették, mégis váratlanul ért a hír, mely október 17-én tudatta, hogy reggel 6 órakor otthonában elhunyt Komár László. Laci számunkra nemcsak egy jó barát, hanem alapításunktól kezdve klubunk tagja, majd 2011-től tiszteletbeli elnökünk is volt. Emlékszem 1982. január 10.-re, amikor mintegy 100-an jöttünk össze a Villanyszerelőipari Vállalat Wesselényi utcai klubjában azzal a céllal, hogy megalakítsuk Magyarország első önszerveződés útján létrejött ilyen jellegű klubját. Sajnos az akkori alapítók közül, ma már sokan nincsenek velünk.

Az évek során elhunyt korábbi elnökünk Laci zenésztársa és jóbarátja Faragó „Judy” István – a legjobb rock and roll gitáros – de itt hagyott minket Palotay Béla, Vargyai Gábor, és a közelmúltban dr. Perlaky Árpád és Fehérvári Béla is. Nem gondoltuk, hogy ez a sor ilyen hamar bővülni fog és pont Lacival, aki két hónappal korábban – Elvis halálának 35. évfordulóján – még fergeteges koncertet adott a Bárka Színházban. Mint ma már tudjuk ez volt utolsó nagyobb fellépése, ezt követően már csak a betegség, majd a javulás reménye és végül a tragikus hír érkezett felőle. Mi, akik még megmaradtunk az alapítók közül köszönettel tartozunk Lacinak azért a sok segítségért, amellyel hozzájárult klubunk fennmaradásához.

Augusztus 15-én még a közeljövő terveiről beszélgettünk, egyikünk sem gondolhatta, hogy ezeknek ilyen hamar véget vet a sors. Búcsúzunk tőled Laci. Mindig az a jókedvű vagány srácként maradsz meg emlékezetünkben, mint akit megismertünk még 1982-ben. Ha majd az égi koncert pódiumon újra együtt játszol Judyval, figyeld a közönséget, biztosan ott találod Elvist is. Emléked megőrizzük.”

Ómolnár Miklós, a kortárs krónikás és barát búcsúbeszéde

„Tudod Laci, itt a legtöbben még mindig reménykedünk, hogy nem igaz ez az egész! Hogy egyszer csak fölbukkansz, és azt mondod: Na, jól van srácok, tudtam, hogy számíthatok rátok, kösz, hogy ilyen sokan eljöttetek. Aztán gyorsan elmesélsz egy anekdotát, hogy amikor a Fészekbe egy temetésről hirtelen megérkezett Alfonzó, te megkérdezted tőle: Na milyen volt?  Ő meg: Nagy siker! Háromszor is leengedték a koporsót! Mert, hogy ilyenek voltatok, ilyen voltál. Szabad bohócok. Kinevettétek azt a borzasztó és gyönyörű XX. századot, amiben életünk legfontosabb éveit töltöttük”

“Amikor megszülettél, Pápa mellett egy kis faluban Adásztevelen, épp egy tankra-való német katona volt beszállásolva az udvarotokba. 56-ban 12 éves kölyökként meg ott kíváncsiskodtál a Rádió ostrománál, a Sztálin szobor ledöntésénél. Egész életedre az a szabad vagány maradtál, akit kamaszként befogadtak a Köztársaság téri galeribe. Hogy aztán, mint a mesében felkapjon a hatvanas évek csodálatos vihara a zene, a rock and roll, hogy elhiggyük a nagy szédületben, igenis lehet szabad az ember, csak azért is, a világ ellenére is.”

“Az maradtál mindig, aki voltál, egy szabad, nagyszájú srác a térről, telis-tele életörömmel, energiával. Ismerted a bölcs mondást: MERJ ÉLNI! Meghalni bárki tud. Éltél, hát – nagykanállal, két végéről égetve. Tudjuk, gyűlöltél temetésre járni. Nem mentél ki még a hőn szeretett Várkonyi Zoltán temetésére sem. Pedig amikor artistának álcázva Presser Pici becsempészett a Vígszínházba, ő volt az, aki kézen fogott és megmutatott mindent. Utáltál temetésre járni, te mindig jó távolról, a lelked mélyén búcsúztál a barátaidtól.. Hát bocs, hogy most ennyien itt vagyunk. Nem sajnálkozunk, ne félj, csak a szépre emlékezünk. Tudjuk, nem akartad soha, hogy bárki szenvedve és megtörve lásson”

“Tartottad magad a legutolsó pillanatig. Még elmentél fodrászhoz, mert nem szeretted volna, ha az utolsónak szánt interjún nem a legjobb formádban látnak. Kinyittattad vasárnap a kedvenc fodrászodat, hogy senki más ne tudja miből és hogyan varázsolja át a hajadat, utoljára. Aztán, búcsúzva az élettől végigkóstoltad az összes kedvenc fagyidat. Otthon megbirkóztál egy kis apróra vágott sült hússal, s kértél hozzá abból a kovászos uborkából, amit még te raktál el a nyáron. Igazi futballbolondként, nagy fájdalmakkal küzdve még láthattad, hogy végre nyerünk, jól elverjük a törököket. Nagy fájdalmak? Ugyan már. Mosolyogva táncoltál át egy másik világba, miközben nagy szerelmed, a másodszor is feleségül vett Krisztina simogatott és a Mennyből az angyalt énekelte. Te még biztos a győztes meccset láttad magad előtt, mert legutolsó szavaiddal a csapatot, a fiúkat hívtad: Gyertek ide! Köszönjük Laci! A dalokat meg mindent. Tőled tudjuk, hogyan él és hal egy igazi vagány!”

A legtöbb és legismertebb dalainak alkotója, a zeneszerző, pályatárs: Nagy Tibor, Magnus verset írt a barátnak

„Nem búcsúzni jöttem,

hanem elmélkedésre.

Nem csüggedni,

hanem a bánatot félretéve

emlékezni Rád.

Emlékezni a barátra,

emlékezni a müvészre,

a sármos vagányra,

a pesti csibészre

kell most nekünk.

Gondolni a közös sztorikra,

az érted rajongó csajokra,

szerelmeidre és asszonyaidra,

gyermekeidre, de főleg a dalokra,

melyekben tovább élsz.

Már fiatalon akartad a pályát.

Tudtad, ez az utad, ez a gályád,

melyet húzni fogsz egy életen át.

És tetted, mert hittél magadban,

tehetségedben és dalaidban,

melyek kiállták az idő próbáját.

Sokszor a lelkes közönség vitt a vállán

és zenészbarátok segitettek a pályán,

hogy úgy szóljon a dal, ahogy szeretted.

A siker igy mindig a Tiéd lett,

mert szívért szivet kaptál cserébe.

Neked irt dalaim is jó társra leltek,

a versek karjában életre keltek,

és szóltak kalandról, szóltak szerelemről,

rock and roll bulikról, halványkék szemekről

és mindenben karizmádról.

Te, akitől távol állt a pátosz,

ezeket hallva, nevetve állsz ott,

és mondanád vagányul:

Ne többet! A Férfiszív még ellágyul,

vagy tán sírjam el magam?

Majd jött a kór, a gyilkos,

s Te mint férfi cinkos

mosollyal és daccal

kétszer győztél nagy harccal,

de sajnos harmadjára

szívedet égre tárva,

a harcot feladva  –  elmentél.

A táncoló fekete lakkcipők megpihentek?

Nem tették! Veled az égbe mentek,

ahol igazi rock and roll parti vár,

hogy ott is énekelj és Te legyél a sztár.

Nekünk pedig itt maradtál, mint legenda,

a szívünkhöz közelálló Komár László,

ki velünk élsz tovább, mint a remény

tovatűnt ifjúságunk halványkék egén.”

A temetésen búcsúbeszédet mondott még : Stark Ferenc, az elmaradhatatlan zenésztárs, Benkő László, az Omega együttes vezetője, Szűts László, a Magyar Hangfelvétel Kiadók Szövetségének elnöke, Szikora Róbert barát, szerzőtárs és Hajdú Péter barát.

Forrás: