Öngyilkosok a meleg kamaszok…

Több homoszexuális amerikai kamasz kísérel meg öngyilkosságot a konzervatívabb megyékben.

A meleg és a heteroszexuális tinédzserek öngyilkossági kísérletei egyaránt gyakoribbak az Egyesült Államok Oregon államának konzervatív megyéiben, ahol az iskoláknak nincs melegjogokat támogató programjuk – állapították meg egy 32 ezer középiskolás diák bevonásával készült tanulmány szerzői.

Mark Hatzenbuehler pszichológus, a Columbia Egyetem kutatója a Pediatrics című szakfolyóirat online kiadásában hétfőn ismertette vizsgálatai eredményeit Az elemzéshez – amely Oregon államra összpontosított – megalkottak egy társadalmi indexet, amelynek segítségével jellemezni tudták az öngyilkos késztetés kialakulásához hozzájáruló külső tényezőket.

depresszio64

Korábbi kutatásokhoz hasonlóan a tanulmány aránytalanul magas öngyilkossági arányt állapított meg a meleg fiatalok körében. A meleg, leszbikus és biszexuális tinédzserek között 20 százalékosnak találták az öngyilkossági kísérletek arányát, míg a másik nemhez vonzódó kamaszok körében ez a mutató 4 százalék volt.

A tanulmányban alkalmazott társadalmi index összetevője volt például az egynemű párok hányada az adott megyében, a regisztrált demokrata szavazók száma, a meleg-hetero szövetséget létrehozó iskolák aránya, a meleg diákokat zaklatókkal szemben irányelvekkel rendelkező iskolák hányada, illetve a diszkrimináció ellenes elveket kidolgozó iskolák aránya.

depresszio4806

A kutatás eredménye szerint a legkisebb indexű – konzervatívnak tekinthető – megyékben élő meleg, leszbikus és biszexuális kamaszok 20 százalékkal gyakrabban kíséreltek meg öngyilkosságot, mint a legmagasabb indexű megyékben élők (az arány 25, illetve 20 százalék volt). Ez az egyenlőtlenség a heteroszexuális fiatalokra is érvényesnek bizonyult: 9 százalékkal többen kíséreltek meg öngyilkosságot az alacsonyabb társadalmi indexű megyékben, mint a magasabb mutatójú megyékben.

A tanulmányhoz 2006 és 2008 között készítettek felméréseket Oregon államban a 11. évfolyamos diákok körében, valamint felhasználták a népszámlálási adatokat és a szavazói nyilvántartás információit is.

Forrás: