A szülők nehezen dolgozzák fel gyermekük sikertelenségét

Vizsgálatunk azt mutatja, hogy a szülők nagyon nehezen viselik, ha azt látják, gyermeküknek küzdeni kell

Korábbi vizsgálatok azt már igazolták, hogy a problémás felnőtt gyermekkel rendelkező szülők jóllétüket alacsonyabbra értékelik, mint társaik, azt azonban eddig még nem vizsgálta senki, milyen hatást vált ki, ha egy sikeres és egy komplikált gyermek is van a családban. ?Reménykedtünk abban, hogy azok a gyermekek, akikre a szülők büszkék lehetnek, átbillentik az egyensúlyt, de eredményeink egybevágnak a korábbi szakirodalommal: még így is a negatív érzések dominálnak? ? mondta Karen Fingerman, gerontológus-családkutató professzor.

Vizsgálataik során a kutató és munkatársai 633 középkorú szülőt hívtak fel telefonon. A válaszadók feladata az volt, hogy értékeljék felnőtt korú gyermekeiket baráti és családi kapcsolatuk, valamint a tanulmányaikban és a munkájukban nyújtott teljesítményük alapján. Megkérdezték őket, gyermekeiknek volt-e az elmúlt két évben problémás időszaka, illetve megkérték őket, hogy hasonlítsák össze gyermekeik teljesítményét. Ezután értékelték saját mentális állapotukat, valamint viszonyukat gyermekeikhez.10896A legtöbb válaszadónak kettő vagy több gyermeke volt és mintegy háromnegyedük számolt be arról, hogy legalább az egyikük nehézségekkel küzd. A kutatók a problémákat két kategóriára osztották. Ha a gyermek saját hibájából került az adott helyzetbe életmódja vagy viselkedése miatt, a ?szándékosan problémás? csoportba került, ide sorolták például az alkoholistákat vagy a törvénnyel összeütközésbe kerülteket. Az ?önkéntelenül problémás? csoportba azok kerültek, akik testi-lelki betegségük miatt kerültek nehéz helyzetbe.

Azok a szülők, akiknek legalább egy sikeres gyermekük van (és problémás nincs), magasabbra értékelték mentális egészségüket, mint akinek csak problémás gyermeke van. Azonban már legalább egy nehéz sorsú utód is elég volt ahhoz, hogy lerontsa a mentális egészség önértékelését ? akkor is, ha van mellette sikeres testvér. ?Ez alátámasztja azt a mondást, miszerint minden szülő csak annyira boldog, mint a legkevésbé boldog gyermeke? ?mondják a kutatók.

Fingerman szerint mindennek az lehet az oka, hogy a problémás gyermekkel bíró szülők túl sok figyelmet fordítanak a negatívumokra, így hajlamosak átsiklani a pozitívumok felett. ?Talán ha sikerül nekik a sikeres gyermekektől érkező visszajelzésekre is koncentrálniuk, javíthatnak mentális egészségi állapotukon? ? mondta a szakember.

Forrás: