Bajos testvérek, stresszmentes egykeség

Az egyke gyerekek boldogabbak, mint azok, akiknek testvérekkel kell megküzdeniük szüleik figyelméért, derült ki egy új tanulmányból.

Az egyik ok, amiért a testvér nélkül felnövő gyerekek magabiztosabbak és elégedettebbek, mert kimaradnak a ?testvérháborúból?, mivel a gyerekek harmada arról számol be, hogy rendszeresen megveri a testvére. Ráadásul a testvérek gyakran lopnak is egymástól, és csúfolódnak. 14015Az adatok a brit Understanding Society (Megérteni a társadalmat), családi életet vizsgáló felmérésből származtak, mely 40 000 otthonban lakó 100 000 embert követett nyomon. Az eredmények a State of Nation című magazinban jelentek meg.

?A testvérekkel élők több mint fele (54 százalék) szenved el valamilyen bántalmazást otthon.? ? mondta el Dieter Wolke professzor a Warwicki Egyetemről, aki a testvérrivalizálást kutatja. A kutató szerint a gyerekek közti feszültség kihathat a szülőkre is. ?Mesélik, hogy a veszekedő testvérek miatt a szülők is idegesek lesznek, néhányan egyszerűen egy idő után már meg sem kísérlik szétválasztani őket.?

Forrás: