Esős, borult időnk lesz kettős fronthatással

Az éjszaka során országszerte beborul az ég, és csak szombat estétől szakadozhat fel főként az északi tájakon a felhőzet. Reggelig többfelé, legkevésbé délnyugaton várható eső, zápor, majd – átmeneti szünet után – késő délelőttől újabb csapadékzóna érkezik.

A legtöbb eső az Észak-Dunántúlon, főváros térségében és az Alföld középső területein eshet. A szél egyre többfelé északnyugatira, nyugatira fordul és megerősödik, a Fertő vidékén és az Északi-középhegység nyugati részén viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul.

Egy frontrendszer helyeződik hazánk fölé, az időjárás ezért a meleg- és hidegfrontra érzékenyek szervezetét egyaránt megterheli. Sokaknál jelentkezhet fejfájás, migrén, koncentrációs-zavar, és ingadozhat a vérnyomás. A közlekedésben résztvevők részéről fokozott óvatosság szükséges, ugyanis a megnövekedő reakcióidő közvetett módon hozzájárulhat a balesetek kialakulásához.

eso

Távolabbi kilátások vasárnaptól szerdáig:

Vasárnap is marad még a jellemzően erősen felhős idő többfelé kisebb esővel, záporral. Hétfőtől kezdődően változó felhőzetre, több kevesebb napsütésre, és többnyire csapadékmentes időre számíthatunk. Szerdán ugyanakkor ismét több lesz felettünk a felhő, és akkor elszórtan eső, zápor is lehet.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 10 százalékán lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8, szerdán 5 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 10, 14, a jövő hét elején 15, 20, szerdán 12, 17 fok között valószínű.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól

2017. március 16. 9,0 °C +2,9 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult

legmagasabb hőmérséklet: 20,6 °C (1921) legalacsonyabb hőmérséklet: -9,7 °C (1889)

Forrás: met.hu