Reped az erem! A szívpumpa addig dolgozik megfelelően, ameddig a szívizomsejtek a koszorúérrendszeren keresztül folyamatosan megkapják azt a vért, amelyre szükségük van.
Vallás a depresszió ellen Korábbi tanulmányok szerint a hívők körében kevésbé fordul elő a depresszió. Ugyanakkor egy új kutatás rávilágított, hogy az eltéréseket az okozhatja, hogy a depresszióban szenvedők idővel templomba sem járnak, így a statisztikákat is befolyásolják.
Teszteld az influenzát! Nemrég kezdődött meg a 2012-es influenzaszezon, és késői megjelenése ellenére a becslések szerint világszerte akár 5 millió embert is érinthet. A betegek többsége felépül, de közel 500 ezer ember belehalhat a betegségbe.
Nobel-díjas C-vitamin! Március 22-25. között Szegedre figyel majd a világ! Ezekben a napokban egyszerre 9 Nobel-díjas tudós, és közel 1000 külföldi kutató érkezik a megyeszékhelyre, hogy - a legfrissebb tudományos eredmények megvitatása mellett - közösen tisztelegjenek Szent-Györgyi Albert emléke előtt.
Szűrjük a vesét! Minden évben március második csütörtökén tartják a vese világnapját, amelynek célja az emberek tájékoztatása erről az alattomos betegségről.
Szünet az oviban! Vitányi György iskolaigazgató a szabolcsi napilapnak elmondta: a február végi szalagavató ünnepség óta egyre fogyatkozott a diáklétszám, az elmúlt héten 82-en hiányoztak a tanítási órákról, hétfő reggel pedig a 280 gyerekből már több mint százan maradtak otthon.
Prosztatarák ellen bicajozzunk! Sok orvos nem ismeri fel, hogy a kimerítő pedálozás megnöveli a PSA nevű fehérje szintjét, amely az esetleges prosztatarák egyik legfontosabb markerének számít.
Botox a fogorvosnál? 35 államban pedig a kozmetikai célból való használatot is engedélyezik. A BellaNovus Development (Miami, Egyesült Államok) munkatársai egy olyan eszközt fejlesztettek, melynek segítségével fájdalommentesen lehet felvinni az anyagot.
Itt a denevérinfluenza! Amerikai egészségügyi szakemberek egy eddig soha nem látott vírus genetikai töredékeit mutatták ki néhány guatemalai denevérben. Az influenzavírusok gyakran fordulnak elő emberekben, madarakban, sertésekben és számos más emlősben, de ez az első alkalom, hogy ezekben a szárnyas élőlényekben is azonosították.
Szűrővizsgálattal az emlőrák ellen! A tumormarkerek azok az anyagok, amelyek daganatos betegség esetén nagyobb mennyiségben jelennek meg a testfolyadékokban, mint az egészséges szervezetben.