COVID – A kórházban ápoltak átlagéletkora öt évvel csökkent Súlyosabb megbetegedést okoz a koronavírus brit mutációja, és körülbelül öt évvel csökkent a kórházba kerülők átlagéletkora -...
Koronavírus – Kritikus időszakban vagyunk Napról napra csúcsokat döntenek az adatok, a járványkezelés legkritikusabb heteit éljük. Müller Cecília hangsúlyozta, minden erővel azon...
Koronavírus – Túlterheltek az intenzív osztályok Az éppen zajló harmadik hullában sokkal nagyobb lett az intenzív osztályok terheltsége, ahogy több lett a koronavírus-fertőzött. Gál...
COVID – Új variáns jelent meg, nem mutatja ki a PCR-teszt A franciaországi Bretagne-ban új COVID variáns jelent meg, amely PCR-teszttel nem mutatható ki. Az első vizsgálatok szerint a variáns nem...
Koronavírus – Mikor tetőzik a harmadik hullám? A harmadik hullámban jóval nagyobb ütemben emelkedik a fertőzöttek száma, mint az első és a második hullám idején. Szlávik János...
Mintegy húszezer Covid-beteg gyógyulhat saját otthonában Óriási előrelépést jelent a COVID-betegek számára az, hogy a favipiravir mostantól háziorvoson keresztül is elérhető. Immár több mint...
Koronavírus – Ettől más a harmadik hullám Ma már egyértelmű, hogy a harmadik hullámban súlyosabb a koronavírus, most kiderült: mi az oka. Akár hússzor több vírus mutatható ki a...
A koronavírus akár a cukorbetegség okozója lehet A koronavírus fő "ámadási területe" a tüdő, de nemrégiben kiderült: az eddig egészséges embereknél cukorbetegséget is generálhat,...
Koronavírus – Sürgető az idősek oltása Bár a koronavírus betegséget bárki elkaphatja, de az idősek "mégis csak magas kockázatot hordoznak", ezért az ő beoltásuk a legfontosabb a...
COVID – Immár a háziorvosok is felírhatják a favipiravirt Sokak számára elérhető lesz a COVID ellen sok esetben hatásos favipiravir. Mit kell tudni a gyógyszerről és milyen esetekben...
COVID és szaglászavar – Megtévesztők lehetnek a tünetek Ma már tudjuk, hogy a szaglás- és ízérzés csökkenése vagy akár tartós elvesztése is a koronavírus-fertőzés jellegzetes...
Koronavírus – Súlyosabb a helyzet, mint gondolnánk? A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint a koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, és...