Woody Allen: Nem vagyok bolond

A kultikus rendező fájlalja, hogy az öregedés és a halál szabályszerűen betolakodnak az életébe.

A 74 éves filmpolihisztor, akinek 34 évvel, fiatalabb mostohalányával való viszonyától volt annak idején hangos a sajtó, elmondta: ?Szilárd erkölcsű állampolgár vagyok.?

?Voltam terápiás kezelésen, de az sem volt olyan istentelen sok. Azokat is inkább eltúloztam. Nevettem rajtuk. A munkában termékeny voltam mindig is. 13 éve vagyok immáron házas, de bolond nem vagyok.? ? mondta Allen.

A kultikus rendező nem rég fejezte be legújabb filmjének a ?You Will Meet a Tall Dark Stranger? forgatását Londonban. Woody elmondta, az egyetlen dolog, amitől fél, az öregedés és a halál.
8956?Az öregedés és a halál szabályszerűen betolakodnak az életedbe. Szörnyű úgy kikelni reggel az ágyból, hogy fáj a hátad, meg a nyakad, és elkezded érezni a saját korodat. Tudatában vagyok, annak, hogy egyszer meghalok és az egész életem a szőnyeg alá lesz söpörve.?

Allen bevallotta azt is, hogy nem ért el mindent, amit reményei szerint el akart.

?Az évek telnek, aztán rájössz, hogy egy középkorú fickó vagy. A tőlem telhető legjobbat kihoztam magamból. Nem nehéz elfogadni. Nem kötöttem kompromisszumokat és nem adtam el magam. De nem értem el, amit reményeim szerint akartam volna.? ? nyilatkozta a Times magazinnak.

Forrás: