Tanár bácsinak állt Harsányi Levente

Diákok meghívására tartott rendhagyó motivációs órát a műsorvezető a Klebelsberg Kuno Szakközépiskolában.
Saját életpályáján keresztül tartott motivációs előadást a fehérvári úti Klebelsberg Kuno Szakközépiskola diákjainak Harsányi Levente. A műsorvezetőt az iskola pincértanulói hívták meg az intézménybe, ugyanis kíváncsiak voltak rá, hogy az annak idején szintén felszolgálóként végzett Levi hogyan lett ennyire sikeres.
„A tanulók először egy kicsit meg voltak illetődve attól, hogy én tartottam az órát, de ez normális. Ugyanolyanok, mint én voltam ennyi idős koromban. Kicsit félszegek, kicsit visszafogottak voltak, de gyanítom, hogy ha lementünk volna az iskola elé, akkor egy egész napot el tudtunk volna beszélgetni” – mondta Harsányi Levente.

harsanyi levente01
A műsorvezető megnyugtatta a főleg pincér szakos hallgatókat, hogy jó helyen ülnek.
„Én magam is felszolgálóként végeztem és kilenc évig pincérkedtem is. Nagyon szerettem, mert egyrészt jó csajozási lehetőség volt, másrészt pedig nagyon jól lehetett vele keresni. Az sem utolsó, hogy ott fejlődött hatalmasat a kommunikációs készségem is. Szerintem jól választottak, akik erre a szakra iratkoztak be, de mindig azt mondom, hogy azért jobb több vasat tartani a tűzben” – árulta el a műsorvezető, aki élvezte, hogy “tanár úrként” léphetett be a Klebelsberg Kuno Szakközépiskola osztálytermébe.
Nagyon jól éreztem magam a tanári szerepben. Olyan már volt, hogy a médiáról beszéltem iskolában, de ilyen komplex előadást még sosem tartottam. Remélem, hogy tudtam nekik újat mondani. Én már akkor boldog vagyok, ha egy-két mondatot megfogadnak a mondandómból” – tette hozzá Levente.

Forrás: