Súlyosabb lett Justin Bieber betegsége, lemondta koncertjeit

Justin Bieber kanadai popsztár egészségi állapota miatt lerövidítette Justice című világkörüli koncertturnéját.

A 28 éves énekes kedden jelentette be, hogy szünetet tart a fellépéseiben, mivel most az a legfontosabb számára, hogy helyreálljon az egészsége.

Idén júniusban állt a nyilvánosság elé azzal a hírrel, hogy Ramsay Hunt-szindrómában szenved, ami miatt egy időre arca egy része megbénult, ezért észak-amerikai turnéját sem tudta befejezni. A lábadozás és pihenés után azonban orvosaival, hozzátartozóival és csapatával konzultálva július végén Európában folytatta a fellépéseit. Augusztusban a budapesti Sziget-fesztiválon is énekelt.

Hat alkalommal állt színpadra, de mint írta, nagy ára volt. Legutóbb a múlt héten lépett fel Brazíliában a Rock in Rio fesztiválon, de az előadás után be kellett látnia, hogy teljesen kimerült, úgyhogy muszáj szünetet tartania a koncertezésben egy ideig – idézte a Variety.com. Rajongói szeretetét és imáit megköszönve azzal bíztatta őket, hogy rendbe fog jönni.

A márciusban kezdődött Justice-turné az eredeti program szerint 2023 márciusáig tartott volna, még 70 koncertet terveztek világszerte.

Olvasd el ezt is!

Ez a betegség okozta Justin Bieber arcbénulását

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.