Michael J. Fox visszavonul a betegsége miatt

Annyira megromlott Michael J. Fox beszédkészsége, hogy visszavonult a filmezéstől: „Pokoli évem volt a tavalyi, a legrosszabb az eddigi életemben”

A színész őszintén beszélt arról, mennyi tragédia és nehézség érte őt az elmúlt időszakban, de a családja mellett van és érzi a rajongók szeretetét is.

Visszavonul a filmezéstől, mert egészségi állapota miatt már nem tud szerepelni a 61 éves Michael J. Fox. Őszintén beszélt arról, hogy milyen komoly harcot vívott az elmúlt harminc évben a Parkinson-kórral és a rákkal is. A Vissza a jövőbe című filmek egyik sztárja elmondta, hogy a betegség tönkretette a beszédkészségét és a memóriáját is.

A betegségét 1991-ben diagnosztizálták, de a színész csak 1998-ban beszélt róla először. A központi idegrendszer hosszú távú leépüléséhez vezető kórban szenvedőkön is próbál segíteni a 2000-ben alapított Michael J. Fox Alapítvánnyal. Eddig már 1 milliárd dollárt (405 milliárd Ft-ot) gyűjtöttek a betegeknek.

Michael J Fox

“Pokoli évem volt a tavalyi, a legrosszabb az eddigi életemben. Hiszen 92 éves korában elhunyt az imádott édesanyám, Phyllis. Ráadásul egy gerincműtétem is volt, egy daganatot kellett kioperálni. Ha mindez nem lett volna még elég, eltörött az arccsontom, a jobb karom, a könyököm és a vállam is. Sajnos a beszédkészségem egyre romlik, így kerülöm az emberek társaságát, csak néhány segítőmmel érintkezem, de tőlük is gyakran elnézést kell kérnem, mert nem mindig tudok illedelmesen fogalmazni” – idézi a színészt a People Magazin alapján a Blikk.

Foxot a magánéletben a most a 62 éves Tracy Pollan színésznő segíti. Házasságukból négy gyerek született, a 33 éves Sam, valamint három lány, a 27 éves Aquinnah és Schuyler, illetve a 21 éves Esmé.

Sajnos a munkát, a filmezést abba kellett hagynom, mert memóriazavaraim vannak és a beszéd is nehezen megy. Azonban a családom mellettem van, és ez a legfontosabb. A rajongók szeretete is eljut hozzám, a közösségi fórumokon és a Comic Conon találkozhattam a Vissza a jövőbe-filmek Dokijával, Chris­topher Lloyddal, az is csodás érzés volt. Az kell mondanom, teljes az életem, hiszen volt részem sikerekben, és csodás családom van” – tette hozzá Mi­chael J. Fox.

Olvasd el ezt is!

Ígéretes lehet a szezámmag kivonat a Parkinson-kór ellen

Forrás: Napidoktor.hu