Mi az a Puzsér-jelenség? 2012-04-24 Sztáregészség Megosztás: Tweet A Csillag születik című tehetségkutató valamiért kiemelkedik a hazai kereskedelmi médiában megszokott műsorok közül. Ennek oka meglehetősen prózai: a nyugati licencek szolgai másolása mellett nem félnek a műsor készítői attól a jelenségtől, amit egyéniségnek hívnak. Fogadjuk el axiómaként, hogy Magyarországon nem létezett még tehetségkutató idegesítő zsűri nélkül. Keresztes Ildikótól egy ország tanulta meg anno, hogyan kell harmadrangú módon eljátszani, hogy meghatódtunk valamin, amin egyébként ember nem képes. Az egyébként művészként kiváló Eszenyi Enikő a zsűri székébe kerülve tizenéves fiúzenekar-rajongóvá fejlődött vissza, akinek ráadásul minden férfi előadóról kizárólag a szexisség jut eszébe, mondjuk hangi adottságok híján ezt legalább megértjük. És akkor még nem beszéltünk a tíz (húsz) éve is lejárt lemeznek számítókról, vagy a kínos módon álszent Geszti Péterről és társaikról. A Csillag születik nagy előnye, hogy ennél bátrabbat húzott. Hernádi Judit ugye nemcsak színésznői karrierje, de a Heti Hetes miatt is magabiztosan érzi magát egy kereskedelmi televízióban, Hajós András szintúgy, ráadásul ő mindig képes szellemesebb lenni az átlagos magyar celebnél. Pokorni Lia ugyan hozza a Keresztes Ildikó-féle műsírós vonalat, de az igazi nagyágyú ebben a műsorban a rádiós undergroundból igazolt Puzsér Róbert. Tekintsünk el attól egy pillanatra, hogy Puzsér szerepet játszik, és ráadásul azt sem mindig jól. Hogy szúrós szemmel, látványosan gonosz tekintettel néz végig minden produkciót, azokat is, amikre a zsűri többi tagja táncra perdül, vagy éppen zokogásban tör ki a meghatottságtól. (Ilyenkor egyébként mindig az jut eszembe, hogy mit csinálhatnak ezek a zsűritagok, ha speciel valóban jó produkciót látnak, mondjuk elmennek egy Tom Waits-koncertre, vagy megnéznek egy Krétakör-előadást. Bömbölnek? Üvöltenek? Földön fetrengenek?) Puzsér alkalmazása azért volt bombaötlet az RTL Klub részéről, mert rádöbbentek a fenti igazságra: a zsűri nemcsak idegesítő, de abban az esetben, ha minden középszerű produkcióért lelkesedik, még fölösleges is. Márpedig a kritika egy szórakoztató műfaj. Puzsér pedig jól csinálja: kimondja azt, amit egy fiatal értelmiségi gondol. Hogy a revütánc egy alapvetően élvezhetetlen műfaj, legalábbis a nem értő közönség számára. Hogy a mulatós tökéletesen testesíti meg azt, ami miatt a magyar popzene még 2012-ben is idegesítő. Hogy egy tizenéves fiú még oly’ remek (de azért nem kiemelkedő) hangi adottságokkal se énekeljen Horváth Charlie-t, mert az egyébként is némileg érzelgős dal szirupossá válik ez által. És persze a legfontosabbat is: hogy ami rossz, az rossz, nincs mentség. Ennél azonban Puzsér Róbert sokkal fontosabb dolgot tesz: észrevétlenül átad némi igen hasznos tudást a popkultúráról a gyanútlan tévénézőnek. Amikor egy bűn rossz stand up comedy-előadást kell értékelni, Puzsér nem egyszerűen azt mondja (holott igaz lenne), hogy amit hallottunk, az egyáltalán nem volt vicces; hanem kifejti, hogy Magyarországon félreértik a műfajt, amely nem viccmesélésről szól, hanem egy ideológia kifejtéséről, ami mellesleg humoros. És valóban: ha összehasonlítjuk a magyarországi stand up-os közösséget mondjuk a rockzenészként is maradandót alkotó Henry Rollins előadásaival, a különbség ordít: előbbiek lehetnek viccesek, de utóbbinak mondanivalója is van. Hasonlóképpen pozitív, amikor a rapperként teljesen középszerű, de legalább a rímekkel ügyesen bánó Plazma előadását kell értékelni. A magyar rapszakma nagyjából mostanra már tömegekhez is eljuttatott néhány kevéssé értéktelen produkciót, amelyek közös nevezője éppen az volt, amit Puzsér a fiatal rapper produkciójából hiányolt: hogy nekik volt valamiféle mondanivalójuk. Az most teljesen lényegtelen, hogy nagyvárosi, középosztálybeli értelmiségi rapről vagy a tatabányai lakótelep flasztergyerekeinek szövegéről van szó, ezek az előadók annyival jobbak Plazmánál, hogy valóban képesek dühvel és elkötelezetten képviselni valamit, amit ők helyesnek gondolnak. Puzsér mellett vannak egyéb értékei is a Csillag születik műsorának, de Puzsér meghívása egyértelműen jelzi, mi az értékek közös nevezője: az, hogy a műsor szerkesztői kevésbé félnek az egyéniségektől, mint máshol. A tetovált-ordítozós népdalénekes, Juhász Marci produkciója például sokak számára biztosan értelmezhetetlen, de a figura különleges, ezért eladható. Az, hogy még zeneileg is különleges (bár korántsem profi), amit csinál, más kérdés. Aki érti, tudja élvezni: pontosan úgy, mint Puzsér magvas kritikáit. Forrás:
