Mennyit fog még koppanni VV Éva?

Éva keményfejű teremtés. Egy lány, aki „mindig, minden körülmények között” talpraesett.. eddig.

Tegnap este óta Éva nem mondhatja el, hogy -„hát nem estem én a fejemre"! Félelmetes volt a televízióban is jól hallható koppanás. Akrobatikus rock’n’roll produkciót mutattak be a villa farsangon, amikor Alekosz nem bírt Éva lendületével, s a lányt fejre ejtette. A jókedvűen kacarászó villalakók ledöbbentek.

A fej, kényes dolog. Az agy életünk működtetésének programközpontja. Az agyrázkódás következtében a koponyát ért erőbehatás után az agy működésében zavar áll be. Agyunk szabályozza mozgásunkat, viselkedésünket és gondolatainkat, így agyunk sérülése a kihathat a fizikai és az érzelmi jólétünkre is. Az agyrázkódás legtöbb tünete azonnal megjelenik, már az ütést követően, ám gyakori, hogy a tünetek enyhék.

eva

Évának ebből a koppanásból szerencsére nem lett nagyobb baja. Az, hogy kissé ütődött lett, vagyis megütődött a feje, az nem töri le annyira, mint az a sok-sok képletes fejbekólintás, amit szavakkal okoznak neki villatársai. Nem érti, hogy miért fáj a feje annyit a többiektől.

Nem érti, vagy nem akarja megérteni. Hiszen VV Éva szókimondó, sokszor makacs és konok. Pedig Éva feje valójában puhítható, lágy, formálható is lehetne. Ennek eszköze a türelem és a szeretet. Alekosz türelmével és megkérdőjelezhető szeretetével próbálja irányítani, vagy olykor csak elfogadni a lány lobbanékonyságát. Kérdés, hogy a villalétért küzdők meddig tudják tolerálni VV Éva kitöréseit, melyeket sajnos nem lehet egy farsangi koppanásra fogni. Vajon VV Éva mennyit és meddig fog még koppanni bent a villában vehemenciájának köszönhetően?

 

Forrás: