Jane Fonda: Olyanok leszünk, mint a biorobotok! 2010-11-06 Sztáregészség Megosztás: Tweet A sok sebészeti beavatkozástól lassan már olyanok leszünk, mint valami biorobot ? mondta nemrég egy interjúban Jane Fonda, aki maga is megjárta már a plasztikai sebész asztalát. Ha ránézünk a 72 éves Jane Fondára, kevesen hinnénk el korát, de ez nem is csoda: a plasztikai sebészet sok más színésznőhöz és színészhez hasonlóan az ő korát is segített némileg eltüntetni. Az E.T. egykori sztárja a szeme körüli szarkalábakat és a száját övező ráncokat akarta eltüntetni csaknem tíz évvel ezelőtt, a jelek szerint a beavatkozás határozottan jól sikerült. Ha viszont már csinálta, akkor be is vallja ? mondta el a színésznő, utalva sok olyan pályatársára, akik még a nyilvánvaló nyomok ellenére is bőszen tagadják, hogy a plasztikai sebésznek köszönhetik tökéletes alakjukat vagy arcukat. Fonda épp most ír egy könyvet az öregedésről, és egy tudományos lapnak adott interjújában kifejtette, nem tehetné meg, hogy megírja a könyvet arról, milyen megöregedni, de közben nem mondja el, hogy a ránctalan vonásait a plasztikának köszönheti. Azt azonban beismeri, hogy nagyon sokat gondolkozott, mielőtt alávetette volna magát az eljárásnak. ?Úgy döntöttem, magamért teszem. Nem akartam már, hogy táskák legyenek a szemem alatt, hogy úgy nézzek ki, mint aki mindig fáradt és hasonlók.? – mondta.Az egykori fitneszkirálynőnek, aki minden idők legtöbb tornavideóját adta el, csípőjébe és térdébe már protézist kellett ültetni, ironikusan beszélt saját magáról: ?Hamarosan olyan leszek, mint egy biorobot. Ha nem maradok aktív, a testem is megszűnik működni.? Persze azért ennyire nem tragikus a helyzet, a nagymama-korú sztárnak november 30-án kerül a boltokba legújabb két DVD-je, amely a sétát és a könnyed mozgást népszerűsíti a hozzá hasonló korú, de szintén aktív hölgyeknek. Forrás: