Felnőttként lett allergiás SP! 2011-01-27 Sztáregészség Megosztás: Tweet A lányok kedvence, Éder Krisztián, azaz SP már felnőttként kellett hogy rádöbbenjen, allergiás ? ráadásul nem is egy dologra. Nehéz elfogadni, amikor valaki túl a gyermekkoron, már bevett szokásokkal döbben rá, hogy vannak dolgok, melyeket már nem fogyaszthat. Az azonban még rosszabb, ha innentől kezdve nem maradhat bizonyos állatok közelében! Éder Krisztiánnak, ismertebb nevén SP-nek ezt kellett átélnie. Lányok ezrei rajonganak SP-ért, a tehetséges tinisztárért. Éder Krisztiánnak azonban még azt is meg kell gondolnia, elfogadhat-e egy-egy ajándékot, például ha gyümölcsöt kap valakitől. A huszonkét éves, soproni származású énekes ugyanis allergiás egyes gyümölcsökre, bizonyos vegyszerekre, de még az állatok szőrére is. Ha erőteljesebben jelentkezik nála az allergia, állandóan tüsszög, halom zsebkendő nélkül nem mehet sehova, mert folyik az orra. Ráadásként olykor kínzó viszketés is gyötri, kiütések jönnek ki a bőrén. Természetesen ilyenkor a próbák is megerőltetőek számára, hát még egy fellépés. A több mindenre súlyosan allergiás SP-t tehát alaposan próbára teszi a betegség, melynek tüneteit csak enyhíteni tudja. Éder Krisztiánt gyermekkora óta érdekli a zene. Mielőtt kipróbálta magát zenekarban, nyolc évig tanult zongorázni és énekelni a Soproni Zeneiskolában. Sokáig tartott, amíg igazán megtalálta a rá jellemző stílust, kiderült, mi az, amit igazán szeretne. Több stílus és zenei irányzat után tizenkét éves volt, amikor rájött, az R and B, illetve Hiphop áll jól neki. SP és két barátja zenekart alapított, akkor még csak saját szórakoztatásukra készítettek dalokat. A Helyszínelők nevű csapatot már két emberrel kiegészülve hozták létre. Egy kislemezük készült el, volt pár fellépésük is, de 2005-ben feloszlottak. Ezután kezdett szólókarrierbe. 2006-ban készült el hat számból álló lemeze, Srác a szomszéd házból címmel, és egy videoklip, Kérlek hogy címmel. Ez volt az áttörés. Első albuma, a Kölyök nagy siker lett ? 2007-ben SP-t az év hiphop felfedezettjének választották. A fiatal sztár második lemeze 2008 júniusában készült el, Standard címmel. 2009 júniusában az előadó megnyerte a Viva Comet-en mindkét díjat azokban a kategóriákban, melyekben jelölték. Azt ezt követő őszön jelent meg Éder Krisztián harmadik albuma, Special címmel. SP nemcsak énekesként, divatfotósként is népszerű és videoklip-rendezőként is elismerést szerzett. Forrás: