Újévi útravalók ? gondolatok a függőségről 2010-12-30 Reggeli Napidoktor Megosztás: Tweet Valakitől, vagy valamitől függeni, mindig a szuverén énünk feladását jelenti. A függőség nem más, mint megrendült önhitünk kétes pótszere. Pedig hát értéktelen ember nem létezik! Ha másokkal összehasonlítva képességeit úgy is tapasztalja, hogy a többségnél ügyetlenebb, vagy ostobább az adott egyén, egyetlen egy valamiben legalább is feltétlenül kompetens: saját életének végigélésében csak ő az illetékes! Megengedem, lehet a többi szebb, sikeresebb, esetleg gazdagabb nála. De ez nem szabad, hogy kisebbrendűségi érzéseket szüljön. Mert gondoljuk meg, hogy mennyivel nagyobb szakértelmet igényel egy harmonikus életutat kiteljesíteni, az ilyesféle pozitív, segítő értékek hiányában! Milyen izgalmas, kreatív munka a kevésből alkotni bőséget ? a hátráltató tényezők ellenére, a lehető legtökéletesebbre csiszolni önmagát!Sajnos, sokakban soha nem érlelődik meg ez a felismerés. Minden áron a mások jobbnak vélt életét szeretnék élni. Ezért törleszkednek, kötődnek, egzaltálódnak. Közülük, a ?sorscserére? vágyók soraiból kerülnek ki a krőzusok önkéntes, nem is fizetett kísérői, a tömeggyűlések leglelkesebb éljenzői, a sztárok koncertjein ájuldozó rajongók. Ugyanezt az alárendelt szerepet keresik rögeszmésen magánkapcsolataikban is. Botorul úgy hiszik, hogy ha egy szemükben értékes tulajdonságokkal rendelkező társhoz csapódnak, pusztán annak irányítása által szert tesznek az irigyelt és régóta vágyott képességekre. Vagy ha azokat nem is birtokolhatják mégsem, legalább is a nexus fenntartása által osztozhatnak bennük.Ezért láthatunk szűkebb és tágabb környezetünkben gyakorta annyi megalázó, kiszolgáltatott helyzetben élő embert, aki ? legnagyobb döbbenetünkre ? hevesen ragaszkodik még is párjához. Feltétel nélkül elfogadja annak irányítását, kritikátlanul rendeli alá magát szinte bármiben az ?értékes? tulajdonságok hordozójának. Egy író özvegyével folytatott régebbi beszélgetésem emléke merült fel most, hogy e sorokat írom. Ezt mondta: – Az én Uram csodálatos ember volt, a nyomába sem érhetek! Egész házasságunk alatt őt szolgáltam boldogan! És micsoda ésszel és milyen fantasztikus tudással rendelkezett! Ha három életet élhetnék sem tudnám megtanulni mindannak a töredékét sem! Most, hogy elment, én már mit sem érek. Hátralévő életemet arra áldozom, hogy feldolgozatlan iratait rendezem, és híven őrzöm áldott emlékét! ? Lám, pont ilyen egy önként vállalt függő viszony elárvult asszonya? Még szerencse, hogy Ön nem így, hanem bölcs önállósággal éli életét! Forrás:
