Videó – Benkő László: ˝Pofán csapott, hogy nem tudtam, felébredek-e˝ Benkő László felépült a rákból, most pedig a lelki gyógyulásra helyezik a hangsúlyt. Az Omega billentyűse azt álltja, hogy két lett belőle: az egyik éli a hétköznapokat, a másik pedig...
Videó – Nyugat-nílusi lázat terjesztenek a szúnyogok? Nyugat-nílusi láz vírusával fertőzött szúnyogokat találtak Csehországban. Pár éve már Magyarországon is kimutatták a fertőzést, sőt tavaly ketten bele is haltak. Fontos leszögezni...
D-vitamin hiány nyáron? Igen, lehetséges! Itt a nyár, és a hőség, amikor az ember nem feltétlenül szeret a napon lenni, főleg akkor, ha várandós. De a napfénynek nagyon fontos szerepe van az életünkben, amit mindenképpen szem előtt kell...
Utazás és gyógyszerek – mire figyeljünk oda? Ha nyaralni készülünk, vigyázzunk, mit viszünk Amikor utazunk valahova, mindig ajánlatos a szükséges gyógyszerek szállítása is, hiszen sosem lehet tudni, mikor lehet valami egészségügyi...
Borult időnk lesz egy érkező ciklon miatt Délelőtt nyugaton is megvastagszik a felhőzet, így később már mindenütt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Egyre nagyobb területen várható eső, záporeső, a kiadós mennyiségű csapadék...
Videó – Igaz, hogy az ˝ellentétek vonzzák egymást˝? Kor, társadalmi státusz, lakhely, iskolázottság: többek között ezek azok a tulajdonságok, amelyek, ha hasonlóak, segíthetik a párkapcsolat alakulását. Természetesen vannak kivételek, és a...
Évtizedes klimax A változókor alatt és után egy évtizednél tovább is eltarthatnak a hőhullámok, kétszer hosszabb ideig, mint eddig feltételezték - állapították meg amerikai kutatók.
A Kozmosz intelligenciája – Segítség az identitásunk és az életcélunk megértéséhez Miért vagyunk itt? Újabb válaszok a tudomány határairól. Útmutató az identitásunk és az életcélunk megértéséhez a világban! Az elavult mainstream paradigma szerint a világ egy óriási...
A Drogellenes Világnapon – A legális drogokról Éppen 30 éve, 1988-ban döntött úgy az ENSZ, hogy június 26-a legyen a nemzetközi kábítószer-ellenes világnap, amikor kiemelt figyelmet fordítunk a drogfogyasztás társadalomra, különösen...
Így tarthatod távol növényeidtől a kártevőket természetes módszerekkel A rovarinvázió beköszöntével a legtöbb hobbikertész rögtön felfegyverkezik, hogy harcba induljon a kártevők ellen, ám ilyenkor korántsem biztos, hogy a széles körben alkalmazott vegyszeres...
Túlélőkalauz hosszabb utazáshoz gyerekekkel Ott vagyunk már? Ha utaztunk már egy vagy több gyerekkel kirándulni, nyaralni vagy távol élő rokonokat meglátogatni, ez a kérdés biztosan ismerősen cseng. Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget...
Gyermekjátékok: top 5 könnyed nyári elkészítenivaló Strandolás és labdajáték után… Ha kifogytunk az ötletekből, mi mindent lehetne még játszani, válogassunk az alábbi egyszerű, de nagyszerű gyermekjátékok közül. Saját kezűleg...