Speciális filmes fesztivál Zsirán

Immáron ötödik alkalommal rendezik meg a fogyatékkal élő filmkészítők alkotásaiból válogató fesztivált, amelyet június 7-én a Győr-Moson-Sopron megyei Zsirán tartanak.

A Halmy György vezette zsűri idén is több mint 20 alkotás közül választja ki a legjobbnak ítélt munkákat.

Az Álmodj nagyot elnevezésű filmes mustrára idén minden eddiginél több, összesen 23 film érkezett tizenkét otthonból. A találkozón szakmai zsűri előtt vetítik le a filmeket, amelyeket az ország különböző részeiben élő értelmi fogyatékos emberek készítettek – mondta Hollósi Péter, a rendezvényt vendégül látó intézmény vezetője.

A zsűri tagjai Halmy György zsűrielnök mellett Lovass Tibor médiapedagógus és Szendi Péter fotóriporter. Az egynapos filmszemle a 9 órai megnyitóval startol el, az eredményhirdetést pedig 15 órakor tartják.

A többnyire 3-5 perces kisfilmek döntően készítőik saját világát, a maguk életét mutatják be. Ezek a filmek őszinték, a hiteles önkifejezés megnyilvánulásai. Olyan világra nyitnak kaput, amely egyébként ritkán nyílik meg – fogalmazott Fábián Gábor, aki a zsirai intézmény munkatársaként foglalkozik az otthon mozgóképkészítés iránt érdeklődő lakóival.

film

A filmkészítők megélik az alkotás örömét, elismerést kapnak. Ezeknek a tényezőknek lényeges személyiségformáló hatása van – utalt a korábbi seregszemlék tapasztalataira Hollósi Péter.

A munka során a sérülteket filmezésben jártas emberek segítik, felkészítésükben az egri Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület működik közre. A sérültek segítői az alkotási folyamat során igyekeznek háttérben maradni, s csak azokat a munkafázisokat végzik el, amelyekre a fogyatékosok nem képesek – mutatott rá az intézményvezető, hozzátéve, hogy az egyesületnek köszönhetően a leghatásosabb filmek eljutnak egy-egy nemzetközi bemutatóra is.

Az alkotásokat Halmy György filmrendező elnökletével értékeli a szakmai zsűri. Ő már évek óta műhelymunka keretében dolgozik a filmezés iránt érdeklődő sérültekkel és segítőikkel. Ennek nyomán körvonalazódik az az eszköztár, amely segíti előhívni és kifejezésre juttatni az értelmi sérültek gondolatait – mondta el Fábián Gábor, a zsirai filmszemle kezdeményezője.

Az évek során a fogyatékkal élő emberek körében egyre népszerűbbnek örvend a mozgóképes kifejezési forma, amelynek segítségével változatos formában fejezhetik ki önálló gondolataikat a világról és önmagukról.

Forrás: