Londoni felmérés: 10 százalékkal csökkentek a bankárfizetések

Átlagosan tíz százalékkal csökkent tavaly a legnagyobb európai és amerikai bankok felső vezetőinek fizetése, miután a pénzintézetek engedtek a befektetői és a felügyeleti nyomásnak.

A vállalati szektor javadalmazási struktúrájának kutatására szakosodott, Equilar nevű amerikai elemzőcég a Financial Times megbízásából elvégzett – a londoni gazdasági napilap által hétfőn ismertetett – felmérésében kimutatta, hogy a vizsgálatba bevont 15 nagybank első számú vezetői tavaly átlagosan 11,5 millió dollárt kerestek, 10 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
Ez volt az utóbbi három év első bankvezetői fizetéscsökkenése, és olyan bankóriások igazgatóit is érintette, mint JP Morgan vagy a Royal Bank of Scotland.

malacka

Az Equilar az alapfizetések, a készpénzben folyósított prémiumok és bizonyos további juttatások figyelembevételével számolta ki a vizsgált bankok vezetői javadalmazásait.
A felmérésbe bevont cégek vezetői közül csak háromnak – John Stumpfnak, a Wells Fargo vezérigazgatójának, Stuart Gullivernek, az HSBC vezetőjének és Brady Dougannek, a Crédit Suisse első emberének – jövedelme emelkedett. A mezőny élén John Stumpf áll 19,3 millió dolláros tavalyi keresettel; utána Jamie Dimon, a JP Morgan vezérigazgatója következik 18,7 millió dollárral.

A pénzügyi szektoron kívüli vállalati kör vezetői javadalmazásai ugyanakkor viszonylag stabilak maradtak. Az Equilar kimutatása szerint az S&P500 tőzsdeindex cégeinek vezérigazgatói tavaly átlagosan 11 millió dollárt kerestek; ez mindössze 0,3 százalékos visszaesés az előző évhez képest.

Forrás: