Előadássorozat indul távoli helyekre vezető utazásokról

Extrém magas hegycsúcsok meghódítása, valamint vallási és meditatív vándorlások és zarándoklatok állnak a csütörtökön kezdődő Külső és belső utak elnevezésű budapesti előadássorozat középpontjában.

A távoli helyekre vezető előadássorozatok az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtérben olyan klasszikus utazásokról szólnak, amelyeket végigjárva az ember nemcsak a világ kultúráiba, hanem saját belső világába is betekintést nyerhet – olvasható a szervezők közleményében.

idő2

Az első, csütörtöki előadáson Sterczer Hilda hegymászó és Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedícióvezetője beszél az extrém magashegyi mászásról. Sterczer Hilda, Erőss Zsolt idén elhunyt hegymászó özvegye a motivációt, a felkészülést, a csúcson átélt kivételes pillanatokat mutatja be, míg a mászás hátteréről, a szervezésről és a vezető szerepéről Kollár Lajos beszél.

November 13-án Sári László tibetológus a tibeti Kailásza zarándoklatot mutatja be. A 6700 méter magas szent hegyről azt tartják, hogy aki egyszer megkerüli, az megszabadul bűneitől, aki pedig száznyolcszor, az egyenesen a nirvánába jut. Mind a hinduk, mind a buddhisták isteneinek lakóhelye. Sári László személyes tapasztalatairól, a hegy jelentőségéről és kulturális vonatkozásairól beszél.

Az El Camino zarándoklat szépségeiről és nehézségeiről beszél december 5-én Tolvaly Ferenc. Az író maga kétszer járta végig a közel 900 kilométeres zarándokutat.
Január 17-én Galgóczi István arabista, iszlámszakértő és muszlim hívő mesél a mekkai zarándoklatról, amelyet maga is végigjárt: kialakulásának történetét, jelentőségét és állomásait is bemutatja.

Minden muszlimnak életében legalább egyszer el kell zarándokolnia Mekkába, az iszlám legszentebb helyére. A hagyomány szerint itt állt az első szentély, amelyet még az angyalok építettek – ma a szent kő, a Kába otthona.

Forrás: