Akik sok kávét isznak, egészségügyi problémákkal küzdhetnek

Egy védelmező genetikai mechanizmus óvhatja meg az embert a túlzott kávéfogyasztástól – állapították meg a Dél-Ausztráliai Egyetem kutatói, akik szerint a kávéfogyasztási szokások a szív egészségének állapotáról árulkodnak.

Az egyetem, valamint a Dél-Ausztráliai Egészségügyi és Orvostudományi Kutatóintézet (SAHMRI) szakemberei a brit biobank adataira támaszkodva elemezték több mint 390 ezer ember adatait – olvasható a Medicalxpress című orvostudományi hírportálon.

A kutatók megvizsgálták az alanyok kávéfogyasztási szokásait, majd összevetették az adatokat a szisztolés és diasztolés vérnyomásértékekkel, valamint a pulzusszámmal.

Fotó:123rf.com

Megállapították, hogy

a magas vérnyomással, koszorúérgörccsel vagy szabálytalan szívműködéssel küzdő emberek nagyobb valószínűséggel fogyasztottak kevesebb kávét, koffeinmentes változatot vagy kerülték a kávéfogyasztást, mint azok, akik nem küzdöttek ilyen tünetekkel, és arra jutottak, hogy mindezek hátterében a gének állnak.

A vizsgálatot vezető Elina Hyppönen szerint az eredmények azt mutatják, hogy a gének aktívan szabályozzák, hogy az ember mennyi kávét iszik, megakadályozva a túlfogyasztást.

Mankó a kávéfüggőségben szenvedőknek. Milyen italok, és hogyan tudják helyettesíteni a kávét?

6 remek kávé alternatíva

 

Az emberek különböző okokból kávéznak, egyesek élénkítőszerként használják, amikor fáradtnak érzik magukat, mások szeretik az ízét vagy épp a napi rutinjuk része” – mondta a professzor. Hozzátette: „amit azonban nem veszünk észre, az az, hogy az emberek tudat alatt szabályozzák a saját maguk számára biztonságos mennyiségű koffeinbevitelt az alapján, hogy milyen magas a vérnyomásuk, ami valószínűleg egy védelmező genetikai mechanizmus eredménye”.

Vagyis ha valaki nagyon sok kávét iszik, az valószínűleg genetikailag toleránsabb a koffeinnel szemben,

mint az, aki kevés kávét fogyaszt. Egy nem kávézó embernél pedig, vagy valakinél, aki koffeinmentes kávés iszik, nagyobb eséllyel jelentkeznek a koffein káros hatásai és hajlamosabb a magas vérnyomásra” – magyarázta Hyppönen.

A magas vérnyomás kockázati tényezője lehet egyebek között az agyi érkatasztrófának, a szívelégtelenségnek és a krónikus vesebetegségnek.

Foto:pixabay.com

Hyppönen szerint az,

hogy az ember mennyi kávét iszik, valószínűleg a szíve egészségi állapotáról árulkodik. A szakember szerint a tanulmány azt mutatja, hogy a génjeink úgy irányítják döntéseinket, hogy védelmezzék a szívünk egészségét.

Ha a szervezetünk azt mondja nekünk, hogy ne igyuk meg azt a plusz bögre kávét, akkor annak valószínűleg oka van. Hallgassunk a testünkre, jobban össze van hangolva az egészségünkkel, mint azt gondolnánk” – jegyezte meg Hyppönen.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.