Vége a H1N1-nek

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője, Margaret Chan bejelentette, hogy több, mint egy évvel kezdete után végetért a sertésinfluenza-világjárvány.

?Az egész világon lefújtuk a hatos fokozatú készenlétet, most már a pandémia utáni szakaszban vagyunk? ? mondta el Chan az AFP-nek egy telefonos sajtókonferencián. ?A H1N1 vírus pályája végetért.?

A hatfokozatú készenlét legmagasabb foka megfelel a világjárványnak, azaz a betegség globális elterjedésének. Ebben az influenzavírusban mintegy 18500-an haltak meg a vírus 2009. áprilisi felbukkanása óta.

A WHO korábban már elutasította azokat a vádakat, hogy a gyógyszergyárak befolyására nyilvánította volna világjárványnak az újinfluenzát. Több ország a felhalmozott vakcinakészletek egy részének megsemmisítésére kényszerült a szavatossági idő lejárta miatt. Hollandiában júliusban 17 millió adag fel nem használt megsemmisítését kezdték meg a megrendelt 17,8 millió adagból, míg az Egyesült Államok számára gyártott H1N1-vakcinák egynegyede ? 260 millió dollár értékű 40 millió adag – kerül a szemétbe. A WHO adatai szerint 300 milliónál több embert oltottak be a pandémiás H1N1-vírus ellen.

Az ENSZ szakosított egészségügyi szervezetét heves bírálatok érik a világjárvány-riasztás elrendelése miatt, miután a járvány egyes országokban a vártnál enyhébbnek bizonyult. A WHO tanácsadó testületének 15 külsős tagja az ausztrál járványügyi szakértő, John Mackenzie vezetésével kedden javasolta a szervezetnek a világjárvány lefújását.

Forrás: