Ma már számottevő fronthatásra nem kell számítani

Már számottevő fronthatásra nem kell számítani, de a magasban kezdődő melegedésnek köszönhetően a melegfrontokra különösen érzékenyeket megterhelheti az időjárás változása. Az erre érzékenyeknél előfordulhat fejfájás, migrén és szédülés is. Hosszabbá válhat a reakció idő, ez balesetveszélyes lehet az utakon.

Felhős ég fronthatás nélkül

Ismét sok lesz a felhő, a délnyugati országrészben várható a legtöbb napsütés. Kisebb eső, zápor főként a Dunától keletre fordulhat elő. Az élénk délnyugati szelet főként a Dunántúlon többször erős, helyenként viharos közeli lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.

esosido

Távolabbi kilátások csütörtöktől vasárnapig:

Többnyire gyengén felhős, napos időre számíthatunk, pénteken, illetve csütörtökön északkeleten lehetnek hosszabb felhős időszakok is. Pénteken – elsősorban északkeleten és nyugaton – várható néhol záporeső, egyébként csapadék nem valószínű.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem lesz.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de péntekre virradóan néhány fokkal enyhébb idő lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 16 és 22 fok között várható, de pénteken kissé melegebb, szombaton hűvösebb valószínű.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. március 28. 8,4 °C +0,1 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 22,8 °C (1949) legalacsonyabb hőmérséklet: -8,2 °C (1944)

Az időjárási helyzet Európában

Kontinensünk jelentős részének időjárását határozza meg az a nagy kiterjedésű ciklon, melynek középpontja az Északi-tenger felett található. Frontjai sokfelé okoznak borult, csapadékos, szeles, helyenként erősen viharos időjárást. Anglia déli részén a széllökések gyakran 100 km/h közelében alakultak, de a legerősebbek meghaladták a 140 km/h-t is. A kontinens déli és északkeleti területein az anticiklonális hatásoknak köszönhetően kevésbé mozgalmas az időjárás. Itt általában kevésbé felhős az ég, sokat süt a nap, és csapadékról nem érkezik jelentés. A legmagasabb nappali hőmérséklet Európa-szerte kissé az ilyenkor megszokott felett alakul. A legmelegebbet az Ibériai-félsziget déli, délkeleti részén mérik, itt a délutáni órákra 20 fok fölé melegszik a levegő. Szerda estig a Kárpát-medencét előbb egy hidegfront érinti, majd szerdán napközben már egyre melegebb, de kezdetben még nedves levegő alakítja az időjárást.

Forrás: met.hu