Sérthetetlen Zen mesterek

A Montréali Egyetem tudósai összehasonlították a zen meditációt rendszeresen gyakorló személyek és a meditációt nem végzők szürkeállományának vastagságát.

Az emberek képesek csökkenteni a fájdalomérzetüket, ha az agykérgük vastagabbá válik, állapította meg egy új tanulmány, amelyet az amerikai pszichológusok szaklapjában, az Emotionben jelentettek meg montréali kutatók.

Vizsgálataik alapján pedig sikerült bizonyítaniuk, hogy az ősi zen tanok követésével az agy egyik központi régiója (az övtekervény elülső része) erősíthető, amely a fájdalomérzetünket szabályozza. A kutatók szerint a zen meditációt gyakorlók képesek bizonyos agyterületeik megvastagítására a rendszeresen végzett meditációs gyakorlatokkal, amelyek így csökkentik az általuk érzett fájdalmat.5071A tudományos munka során 17 meditáló és 18 meditációt soha nem végzett személyt vizsgáltak. A résztvevők fájdalomérzetét hevített fémtányérral szondázták, miközben MRI felvételeket készítettek az agyukról. Mint kiderült az érzelmeket és a fájdalomérzetet feldolgozó központi agyterületeken a meditációt rendszeresen végzők agya lényegesen vastagabbnak mutatkozott.

A kanadai szakemberek szerint az eredmények alapján igazolt, hogy a meditációs technikák alkalmazása kifejezetten ajánlatos a fájdalommal járó betegségek és tünetek enyhítésére, sőt, a korral járó szürkeállomány-csökkenés hatásainak enyhítésére is, de ezen felül, gyakorlatilag bármilyen olyan betegség vagy elváltozás esetében, amely során a szürkeállomány sérülhet ? így, pl. a stroke (gutaütés) esetében is.

Forrás: