Ping-pong vagy mégsem?

Az asztaliteniszhez hasonló játékot már Kínában a középkorban is játszottak. A “családfa” azonban nem ilyen egyszerű.

Japán sporttörténettel foglalkozó kutatók állítják: ebben az időben már Japánban is volt ehhez hasonló népi játék. A XIX. század végén és a forduló után sokáig fakeretes ütőket használtak. Ezekkel csak kicsiket lehetett ütni, nyesni. Más trükköt az akkori felezőháló magassága sem tette volna lehetővé. (2 cm-rel volt magasabb!)

A XX. század elején a labdamenetek számolása nem volt egységes. Angliában előfordult, hogy egy mérkőzés 50 (!) pontos játszmából állt. A számolási rendszert 1926-ban egységesítették, ekkor alakult ki a 21 pontos játszma. Érdekesség, hogy a közvetett adogatást – amikor az adogató félnek a saját térfelére kell leütni a labdát – Magyarországon találták ki.

A gumiütő megjelenésével átalakult a játék, kialakult a már említett nyesés, ami támadó és védő ütést jelent. Az asztaliteniszt főleg munkások, diákok játszották az 1900-as évek közepén. A sportág ’52-ben “robbantott” a szivacsütő megjelenésével; ekkor kezdődött a japánok “korszaka”. A következő meghatározó lépés 1959-ben történt: megjelent a szendvicsütő és elkezdődött a modern időszak.

A 70-es években az “öreg” kontinensen elterjedt a pörgetés, melyben újra a magyarok voltak a csúcson. Mindez persze csak történelem, melyből sokat merítve ma már több ezren állnak asztal elé, hogy szabadidejükben, amatőr szinten csatázzanak. A versenyszellem természetesen innen sem hiányzik, egy-egy labdamenet “küzdeni akarásban” a profikéhoz hasonlítható. Nagy csatákat ma már versenyszerűen is lehet vívni; a sportágban dolgozó szakemberek számtalan szabadidős kupát rendeznek.

Forrás: https://napidoktor.hu/index