A megszegett újévi fogadalom is előre visz - bebizonyítjuk miért

Azt mondják, az újévi fogadalmak ritkán tartanak ki január végéig.

Vannak, akik szerint az új év első heteiben – a hétköznapokba való visszarázódás mellett – sokkal megterhelőbb változtatni az életünkön, mintha egy nyugodtabb időszakban határoznánk el magunkat ugyanerre.

Aztán az is előfordulhat, hogy türelmetlenek vagyunk, és túl nagy lépésekkel akarunk haladni.

Előfordulhat az is, hogy célunk nem elég motiváló, s mivel a változás ellen evolúciós okokból minden idegszálunk tiltakozik (hiszen a megszokott környezetünk elhagyásával, vagyis biztonságunk kockáztatásával jár), hamar feladjuk a küzdelmet.

Matt D’Avella életmód-vlogger készített az új év első napjaiban egy nagyon érdekes videót, amelyben arról beszél, hogy a meghiúsult újévi fogadalmak valójában segítenek elérni céljainkat.

Ha valami fontos, mégsem sikerül megvalósítanunk, akkor érdemes megvizsgálnunk, hogy hogyan nem sikerült. Kudarcaink ebben az esetben – bár nem kellemesek, de –hasznosak, mert arra sarkallnak, hogy újabb és újabb módokon próbálkozzunk, míg meg nem találjuk a számunkra működőképes megoldást.

D’Avella saját példáját hozza az edzőterembe járásról: többször belevágott, többször felhagyott vele, pedig fontos számára a mozgás. Neki végül az vált be, hogy legalább kétnaponta elmegy edzeni, vagyis két edzés között nem hagy ki egy napnál többet.

Tudja, hogy ha lazábban áll hozzá, elveszíti a lendületét, s ugyanakkor ezt fejben tartani is egyszerű: ha tegnap voltam edzeni, akkor ma pihenhetek, ha viszont tegnap pihentem, akkor ma irány a terem!

Fontos az is, hogy ne csak a célt tartsuk szem előtt, hanem a kiindulási állapotot is. Maradva az edzős példánál – ha egy 30 éves felnőtt utoljára a középiskolai tornaórán mozgott, apró lépésekkel kell kezdenie. Megfogadhatja, hogy január elsejétől heti 5 napon edzeni jár, de ez ritkán sikerül egyik napról a másikra, hiszen ez egy nagy – sőt, akár ijesztő – változás az addigi életéhez képest. Heti egy edzést viszont szinte bárki be tud iktatni gond nélkül – és ha az már rutinná válik, jöhet a heti még egy alkalom, aztán még egy…

Én nyáron újra futni kezdtem – s a korábbi meghiúsult próbálkozásaimat mind felhasználtam, hogy ezúttal tartós legyen a lelkesedésem. Tudtam, hogy minél többször megyek futni, annál hamarabb lesz belőle rutin, és annál erősebb is leszek, tehát egyre élvezetesebb lesz a dolog.

A kezdeti időszakban mégis voltak reggelek, amikor minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy futni menjek; azzal tudtam átlendülni ezen az érzésen, hogy megbeszéltem magammal, mindenképpen lemegyek, és elfutok a sarokig, és ha nagyon utálom, már haza is jöhetek, de akkor is ötven méterrel többet futottam a semminél.

Persze, soha nem fordultam vissza a saroktól, és hiúsági kérdést csináltam belőle, hogy egy kilométernél kevesebbel biztosan nem megyek fel, ha már lejöttem – de ez az “alku” kellett hozzá, hogy kicselezzem a kényelmes énemet.

A sikerélmény pedig nálam halmozottan jelentkezik, mert az én motivációm nem az, hogy adott számú kilométert fussak hetente – persze számolgatom azt is –, a futást mint életmódot tartom vonzónak, s amikor futok, akkor egészen pontosan az áloméletemet élem. Ez rettenetesen feltölt, s ha egy szokás örömet okoz, akkor nem nehéz kitartani mellette.

A megfelelő motiváció tehát nagyon fontos, és nemcsak én, hanem személyiségfejlesztéssel foglalkozó szakemberek is azt javasolják, hogy komplex célt határozzunk meg, és társítsunk hozzá érzelmeket.
Ne szimplán gazdagok akarjunk lenni, hanem határozzuk meg, hogy miért akarunk gazdagok lenni, mit akarunk csinálni, hogyan akarunk élni – előfordulhat, hogy azok a dolgok, amelyekre vágyunk, nem pénzfüggőek, így boldogságunk közelebb van, mint gondolnánk.

Találjuk meg az örömet a célhoz vezető útban is.

Amikor éppen fáradtak vagyunk, lelassulunk vagy akár vissza is csúszunk – legyen szó sportról, tanulásról, karrierről vagy a Nagy Tervről – ne keseredjünk el, váltsunk perspektívát, és tekintsünk a teljes képre.