Vöröses, pikkelyes folt a bőrön- Mi ez?

A bőrön megjelenő, a páciens által be nem azonosítható foltok és plakkok orvosi ellenőriztetése azért is fontos, mert előfordulhat, hogy a Bowen-kór jelentkezik ilyen formában, ami egyes esetekben rákmegelőző állapot is lehet. 

Dr. Rózsa Annamária, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza a tünetekre és a teendőkre hívta fel a figyelmet.

A Bowen-kór száraz, plakkos foltnak látszik

A Bowen-betegség olyan bőrbetegség, amely vörös, pikkelyes foltok kialakulását okozza a bőrön, az epidermisz legkülső rétegeit érintő bőrsejt-változások miatt. A bőrgyógyászok úgy vélik, ez az elváltozás lehet a laphámsejtes bőrrák egyik korai formája is, bár a Bowen-kór csak az esetek negyedében alakul daganattá. Ez a betegség megjelenésében nagyon hasonló lehet, mint a napfény okozta keratózis. Ez utóbbi általában kisebb méretű foltokat okoz, a Bowen-kór viszont olyan, kevésbé látható helyeken is megjelenhet, mint a külső nemi tájék és a végbél környéke. 

Foto: Anyajegyszűró központ


A Bowen-kór okozta léziók tipikusan száraz, plakkos megjelenésűek, hajlamosak viszketni, érzékennyé válni és esetleg vérezni is. Ugyanakkor a diagnózis felállítása nem minden esetben könnyű, hiszen a tünetek hasonlíthatnak ekcémára, pikkelysömörre, gombás bőrbetegségre is. A betegség az esetek egy részében rákmegelőző állapotként is jelentkezhet, a már előrehaladottabb stádiumra utalhat, ha a plakk megkeményedik, ha nagyon érzékennyé és vérzékennyé, vagy csomóssá válik a megjelenése. Éppen ezért az ilyen tüneteknél mihamarabb orvoshoz kell fordulni – hangsúlyozza dr. Rózsa Annamária, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza.  

Rizikófaktorok és a kezelés lehetőségei

Bár a Bowen-kór kialakulásának pontos oka nem ismert, számos rizikófaktort már sikerült beazonosítani. Ezek az alábbiak:

  • Idősödés (60 év feletti életkorban gyakrabban alakul ki).
  • Erős és tartós napfényterhelés (különösen világos bőr esetén).
  • Tartós arzén expozíció.
  • HPV-vírus jelenléte.
  • Betegség vagy gyógyszerelés miatt legyengült immunrendszer.
Bőrgyógyászati vizsgálattal korán felismerhető, jobb eséllyel kezelhető a bőrrák.

Foto:123rf.com

A kezelés meghatározásánál számot tényezőt figyelembe kell vennünk, mint például az életkor, az általános egészségi állapot, illetve a tünetek megjelenési helye. Minden kezelésnek vannak előnyei és bizonyos kockázatai, természetesen ezeket is mérlegelnünk kell. Mivel a gyógyszeres kezelésre ez esetben nincs lehetőség, az elváltozás sebészi eltávolítással, illetve helyi besugárzással rendszerint gyógyítható. Ha a műtét utáni szövettani vizsgálat valódi karcinómát igazol, a gyógyítást további műtéttel és sugárkezeléssel, terápiás protokollok szerint kell folytatni. Természetesen bármilyen diagnózis és kezelés esetén, mind a betegség kialakulásában, mind a kiújulás megelőzésében döntő szerepe lehet a fényvédelemnek, amely egyaránt vonatkozik a természetes napfényre és a szoláriumra. A legfontosabb pedig, hogy a páciensek minden olyan tünettel forduljanak bőrgyógyászhoz, amely újnak tűnik, vagy amely változást mutat a korábbi állapotokhoz képest.

Forrás: Anyajegyszűrő Központ