A dohányzás elhagyása a húgyhólyagrák kockázatát is csökkenti?

Különösen érdekes az eredmény menopauza után

Azok a nők, akik leteszik a cigarettát, a számos egészségügyi előny között a húgyhólyagrák esélyének csökkentésével is számolhatnak – állítja egy új tanulmány.

Senkinek sem újdonság, hogy a dohányzás súlyos egészségügyi kockázatokat von maga után. Egy új tanulmány rámutatott: azok a nők, akik leszoknak a cigarettáról, egyéb előnyökkel is számolhatnak: például mérsékelhetik a húgyhólyagrák valószínűségét. A legnagyobb csökkenés az első 10 évben figyelhető meg azután, hogy az illető letette a cigarettát – az azt követő esztendőkben mérsékelt, de stabil, folyamatos csökkenés figyelhető meg.

“A húgyhólyagrák viszonylag ritka – 2019-ben az új megbetegedések kb. 4,6 százaléka ilyen -, de a húgyúti rák leggyakoribb típusának számít. Gyakran kiújul, ezért jelentős a halálozási aránya” – mondta el a tanulmányt vezető dr. Yueyao Li, a Bloomingtoni Indiana Egyetem Közegészségügyi Iskolájának PhD jelöltje.

Míg a húgyhólyagrák a férfiaknál sűrűbben alakul ki, a nőknél, ha jelentkezik, gyakran súlyosabb kimenetele van – akkor is, ha ugyanabban a stádiumban diagnosztizálják. A dohányzás ismert rizikófaktor. A felfedezések azonban eddig következetlenek voltak abban a tekintetben, milyen hosszú időnek kell eltelnie a cigarettázás abbahagyása és a húgyhólyagrák esélyének csökkenése között.

Dr. Yueyao Li csapata nagyjából 144 ezer résztvevő adatait vizsgálta meg egy, menopauza utáni időszakban levő hölgyek nagyszabású tanulmánya keretében Amerikában.

Közülük 52,2 százalék sosem dohányzott, 40,2 százalék korábban igen, míg 7,1 százalék jelenleg is cigarettázott. 2017. február 28-án 870 húgyhólyagrákos esetet diagnosztizáltak a nők körében. Azokkal összehasonlítva őket, akik sosem gyújtottak rá, a korábbi dohányosoknak kétszer nagyobb esélye volt a rákos betegség kialakulására, míg azoknak, akik jelenleg is füstöltek, háromszor nagyobb.

A kutatók megállapították, hogy a kockázat 25 százalékos a korábbi dohányosok körében 10 évvel a dohányzás abbahagyása után, ezt követően pedig tovább esik, de lassabban. 30 évvel a cigaretta elhagyása után a volt dohányosoknak még mindig magasabb a rizikójuk, mint azoknak, akik sosem gyújtottak rá. A jelenleg is dohányzókkal összevetve a korábbi dohányosoknál 39 százalékkal csökkent a húgyhólyagrák valószínűsége, s idővel tovább mérséklődött.

A Cancer Prevention Research szaklapban megjelent tanulmány kapcsán dr. Yueyao Li elmondta: vizsgálatuk kiemeli az elsődleges megelőzés fontosságát – vagyis, hogy egyáltalán ne gyújtsunk rá -, valamint a másodlagos megelőzést – az elhagyást – a húgyhólyagrák tekintetében a menopauzán már átesett nők körében. Mint hozzátette: a jelenleg is dohányzóknak igen fontos lenne leszokniuk, annak érdekében, hogy mérsékeljék ennek a meglehetősen súlyos rákos betegségnek az esélyét.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.