Profil be, póló le!

Az internet csodája, hogy egyszerre adja meg nekünk a lehetőséget az anonimitásra, és arra is, hogy közösségi portálokon összegyűlve mindent felfedjünk magunkról.

Klikkelj rám és mindent láthatsz!

És itt szó szerint kell érteni a minden kifejezést. Nem elegendő, hogy percről percre nyomon követhető az illető holléte, de emellett képekkel illusztrált beszámolót is kapunk néhány klikkelésért cserébe.

Vannak-e következmények? Aggódjon-e a szülő? Lehet-e ez ellen tenni? A magamutogató tinik kérdése számos más problémát is felvet. Tulajdonképpen a tizenéves kamaszok számára ez az önkifejezés lehetősége. A kép, amit a világ felé akarnak sugározni. A baj csak az, hogy néha túlzásba esnek a "profilkodás" során, és végül többet mutatnak meg a kelleténél.

szunyokaljunk2

Határtalan kreativitás

Nem szenvednek ötlethiányban a kamaszok, ha a testüket szeretnék felfedni. Bugyiban hasalva az ágyon, vagy fehérneműben pózolva a tükör előtt, szigorúan saját mobiljukkal fényképezve önmagukat , miközben a szájukkal csücsörítve békébe vágják az ujjaikat. Természetesen a srácok sem félnek megmutatni, mennyire kemények valójában. A kisgatyás vagy félmeztelen és szőrtelen hasak izmos domborulatai szinte valamennyi tizenéves oldalán visszaköszönnek. A tükörben villanó vaku a befeszített izmokról ott is dívik.

Minek köszönhető a kitárulkozás?

Szimplán azért, mert ez a divat. Ha az évfolyamon mindenki villant, senki nem akar kilógni a sorból. Következménye pedig nincs. Legalábbis ők most nem gondolnak bele. Most már jónéhány szülőt ragadott el a közösségi oldalak szemkápráztatóan nyitott világa. Vagyis egyre több az esély arra, hogy anyu tudomást szerez arról, kislánya mennyire nyitott valójában.

internet14

Mi a bibi?

Ettől függetlenül van még más probléma is. A legtöbb rendszer ugyanis bárki számára elérhető. Tehát a képeket nem csak fel-, hanem letölteni sem tart tovább egy percnél. Attól kezdve pedig bárhonnan visszaköszönhet a kedvenc szivecskés bugyis képünk. Hogy legális-e ez? Természetesen nem. Viszont kivédeni sem lehet. Ahogy azt sem, hogy azok a tartalmak, amiket feltöltöttünk, majd töröltünk, a rendszer valamely zugában ne raktározódjanak el.

Hova tovább?

Mivel társalmi változásokat generált a világháló, illetve hogy ott bárki képes megjelenni, nem feltétlenül az a megoldás, ha szabályozással próbáljuk felvenni a harcot. Ehelyett talán hatásosabb, ha megtanítjuk a fiataloknak a cybertérben való létet. Az igazi csavar pedig abban van, hogy ez a jelenlegi "önnön hibájukon kívül" felelőtlen fiatalság feladata lesz.

Forrás: