Élet a diploma után 2009-11-25 Lázadók Megosztás: Tweet Egy papír nem változtat új emberré, ehhez az új élethez mégis új képességekre van szükségünk. Életünk első 20 évét tanulással töltjük. Iskoláról iskolára járunk, egyik vizsga után jön a következő, dolgozatok, témazárók, zárthelyik. Amikor a hosszú időszak kemény munkája után kezünkbe kapjunk a diplomát, a keménykötésű könyvet, amiért az egész küzdelem folyt, valami véget ér. A múltba biztonságosabban tekintünk vissza, hisz az már lezárult, már nem tartogat meglepetéseket, de a jövő tele van bizonytalansággal. Valami lezárult, és valami elkezdődik. Egy papír nem változtat új emberré, ehhez az új élethez mégis új képességekre van szükségünk. Nem könnyű, főleg, ha az út továbbra sem vörös szőnyeggel borított. A diploma sem ad garanciát a kényelmes, könnyű életre. Negyedévi krízis Úgy érzed, elvesztetted az illúzióidat a világban? Talán azért nem találsz állást, mert nem vagy elég jó? Nem is tudod, valójában ki vagy? Mit érzel, ha a jövőbe tekintesz, nyugalmat, reményt, vagy bizonytalanságot? Látod már a hosszú távú céljaidat? Vagy még inkább nosztalgiával gondolsz a fősulira, az egyetemre és a gimire? Ne hidd, hogy másoknak könnyebb! A negyedévi krízis az ember életében bekövetkező egyik legnagyobb változás, 21-30 éves kor között, a tulajdonképpeni felnőtté válás küszöbén alakulhat ki. Ez az időszak az identitás kialakulásának, a szerepek elsajátításának ideje. Egy Erikson nevű pszichológus szerint az ember fejlődése egész életén át tart, és minden életszakasznak van egy domináns problémája, krízise, amelynek megoldása biztosítja, hogy képesnek tartsuk magunkat az életben való boldogulásra. Az első ilyen időszak a csecsemőkor, mikor megtanulunk megbízni a szüleinkben, annak ellenére, hogy nem mindig találják ki a keserves sírásban kifejezett különböző kívánságainkat. A következő nagy feladat a szobatisztaságra szoktatás idejében jön el – ha minden rendben zajlik, kialakul bennük az érzés, hogy hatalmunk van a testünk fölött. Az iskoláskor elhozza a teljesítménnyel kapcsolatos szorongásokat, majd a pubertásban felbukkan a Ki vagyok én? – égető kérdése. Képzeld csak el, hogy egy matekpéldában elakadsz az egyik műveletnél, és addig nem tudsz továbbhaladni, míg meg nem oldod. Toporogsz, ideges vagy, gondolkodsz, kétségbeesel. Próbálsz másokhoz fordulni, úgy érzed, nincs tovább. Ehhez hasonló válságállapot alakulhat ki, amikor döntened kell, merre tovább az életben. Ha már nincs kijelölt útvonal (óvoda, általános iskola, gimnázium) hanem neked kell irányt választanod, az elköteleződés nem könnyű. Az identitás eléréséhez bizonyos mértékű krízist kell megélnünk. Ha nincs krízis, de az elköteleződés gyerekjáték volt, lehetséges, hogy a problémák elkerülése végett – és a gondolkodás helyett – inkább választottad a legkézenfekvőbb megoldást, például a szüleid foglalkozását. Ezt nevezik korai zárásnak, ha a választás valójában nem a tiéd volt. Ha nem tudod letenni a voksod, lehet, hogy kapunyitási pánikot érzel. Semmi baj! A megfelelő fejlődéshez mindenképpen "bele kell kóstolnunk" a negatív oldalba is, mielőtt a jó megoldást megtaláljuk, hogy tudjuk, milyen lehetőségek közül választottunk. Egy krízis lehet trauma vagy lehetőség Rajtunk múlik, mit hozunk ki belőle. Egy elmélet szerint a mai generációt azért érinti érzékenyebben a hivatásválasztás kérdése, mert ők az első multimédiás generáció, akik nem katonák és vadakat terelő juhászok akartak lenni, hanem olyanok, mint a sztárok, akiknek élete csupa csillogás, mert hozva legjobb formájukat, mindig a csúcson vannak. Mindig fent lenni, nemcsak akkor, amikor a kamera forog! Ez persze irreális elképzelés, a jó csak a rossz létezése mellett nyeri el értelmét. Vannak nehezebb, lassabb és vannak izgalmasabb, "pörgősebb" időszakok. "Life is a roller coaster" – szól a dal, és valóban, az élet olyan, mint a hullámvasút, ami nem egyenlő az egyszer fent, egyszer lent mondással, ha a nehézségekben is meg tudod látni saját fejlődésed lehetőségét. Forrás:
