Ebben a városban szinte nincs COVID miatti haláleset

Szinte a teljes felnőtt lakosság beoltása után 95 százalékkal csökkent a Covid-19 miatti elhalálozás egy brazil városban.

Kilencvenöt százalékkal csökkent az új koronavírus-fertőzés okozta elhalálozás egy brazil városban, ahol egy tudományos próba keretében beoltották szinte a teljes felnőtt lakosságot – jelentették be kutatók.

A Sao Paolo szövetségi államban lévő, 45 ezres lélekszámú Serrana lakóit a kínai fejlesztésű CoronaVac vakcinával oltották be. A vírus terjedésének csökkenése miatt azok is védettek lettek, akik nem kaptak oltást – közölték a Sao Paolo-i Butantan Intézet tudósai. A szakemberek szerint eredményeik azt jelzik, hogy a járvány ellenőrzés alá vonható az emberek 75 százalékának beoltásával.

A Butantan Intézet, amely maga is gyártja a kínai Sinovac Biotech által kifejlesztett CoronaVac nevű oltóanyagot, február és április között végezte az oltáspróbát Serranában. A várost négy körzetre osztották, hogy segítsenek meghatározni a vírusterjedés-feltartóztatásának küszöbét. Három körzet, avagy a 18 év fölötti lakosság 75 százalékának mindkét adaggal történt beoltása után sikerült megállítani a vírus terjedését – olvasható a BBC hírportálján. Amikor a felnőttek 95 százalékát beoltották, az elhalálozás 95 százalékkal csökkent, a kórházi ellátás szükségessége 86 százalékkal, a tünetekkel járó fertőzések 80 százalékkal estek vissza.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ricardo Palacios, az intézet igazgatója szerint a kulcsfontosságú szám a 75 százalék. “A legfontosabb eredmény az, hogy képesek vagyunk ellenőrzés alá vonni a járvány terjedését a teljes lakosság beoltása nélkül” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy csökkent a fertőzöttek száma a gyerekek és a tinédzserek körében is, akiket nem oltottak be. Ez azt jelezheti, hogy nincs szükség a gyerekek beoltására ahhoz, hogy az iskolák újranyithassanak.

Az oltóanyag hatásos volt a vírus brazíliai P.1-es variánsa ellen is, amelynek új elnevezése gamma. Ezt a mutációt Manaus észak-brazíliai városban azonosították először, és fertőzőképessége miatt a vírus terjedése felgyorsult az országban. Brazíliában 463 ezer halálos áldozatot követelt eddig a járvány. A dél-amerikai ország szenved az oltóanyaghiánytól, miközben még mindig magas a fertőzöttek száma és a halálozási arány a fertőzés terjedésének feltartóztatását célzó átfogó intézkedések hiánya miatt.

A serranai kutatás a maga nemében az első a világon – közölték a kutatók.

Az oltás nem okozott súlyos mellékhatásokat, sem elhalálozást a Covid-19 szövődményei miatt 14 nappal az után, hogy a felnőttek mindkét adagot megkapták. Jelenleg hasonló kísérletet folytatnak egy másik, 148 ezres lélekszámú városban, Botucatuban az Oxford/AstraZeneca oltást használja a Fiocruz Intézet, amely maga állítja elő a brit-svéd fejlesztésű vakcinát.

COVID – Ettől zuhan a fertőződés, elhalálozás esélye

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Jáger László

    Itt már mindenkinek erős az immunitása!!!
    Jó egészséget kívánok mindenkinek a továbbiakban is!!!
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.