COVID – Mikor lesz esedékes a harmadik oltás?

Lassan aktuálissá válhat a harmadik oltás kérdése, de még mindig zajlanak az ezzel kapcsolatos vizsgálatok.

Magyarországon eddig több mint 5,5 millióan vették fel az oltásukat, ami egy szép szám, de lehetne sokkal több is, ugyanakkor valamiért körülbelül 3 millió ember még mindig nem vette fel a vakcináját. Hatalmas mennyiség áll a magyar emberek rendelkezésére, és még válogathatnak is az oltóanyagok között – számol be a Mokka nyomán Liner.hu.

Az egyik legfoglalkoztatottabb kérdés, hogy mikor jöhet a harmadik oltás, amihez szintén elegendő mennyiséggel rendelkezünk. Sőt, még egy negyedik vakcina beadása sem jelentene gondot, miközben jövőre elkészül a debreceni oltóanyaggyár.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ragaszkodni kell az alkalmazási előirathoz, és abban ez nem szerepel még. Nyilván most zajlanak a kísérletek, hogy mi van a 6 hónapos oltásokkal. Amennyiben ennek meglesz az eredménye, változtatni fognak az alkalmazás előiraton, és akkor valóban az országok dönthetnek úgy, hogy ők ezt követik, és netán az első oltást követő hat hónapban jön ugye a harmadik oltás” – mondta dr. Szlávik János.

A tesztek alapján a leghatékonyabbak közé tartozhat India koronavírus elleni vakcinája.

„Azt is tudni kell, hogy egyre másabb jelennek meg hírek arról, hogy az oltások milyen hosszan hatékonyak. Az oltások nagy részénél kiderült, hogy akár egy évig is védettséget adnak” – folytatta Szlávik. – Most, ha ez egyévnyi védettséget ad, akkor miért kellene a hat hónapos oltást beadni? Tudom, hogy azért, mert ez egy újfajta oltás és jobban véd a mutánsok ellen, de megint csak miről beszélünk? Az 5,5 millió beoltott emberről.”

Koronavírus – Több helyen szükségessé vált a harmadik oltás

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Jáger László

    Tőlem jöhet
    nem érdekel…..
    Úgysem oltatom magam….
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.