Kontrasztanyag – Mik a legfontosabb tudnivalók?

Tudta, hogy a vizet is használják kontrasztanyagként és a jódra önmagában senki sem érzékeny? Tények és tévhitek a képalkotó diagnosztikában használt kontrasztanyagokkal kapcsolatban.

A képalkotó diagnosztikai eljárásoknál (MR, CT, röntgen stb.) gyakran használnak kontrasztanyagokat, amelyek szerepe, hogy pontosabb megítélést tegyen lehetővé. A szervezetbe juttatás szempontjából két típusba sorolhatók, így ismerünk intravénásan beadandó anyagot, illetve olyat is, amelyet a páciensnek szájon keresztül kell elfogyasztani a gyomor-bélrendszer hatékonyabb vizsgálatához. Ezen kívül még léteznek olyan készítmények is, amelyeket az idegrendszerbe, például az agyvízbe, vagy a gerincvízbe vagy éppen az ízületekbe kell bejuttatni, de ezek sokkal ritkábbak.

A kontrasztanyagok kiválasztása egyrészt függ attól, hogy milyen szervet és milyen célból kell vizsgálni, másrészt, hogy maga a vizsgálat milyen technológiával (MR vagy CT) történik. Dr. Szatmári Ferenc, az Affidea Magyarország győri központjának orvosigazgatója elmondta: „A kontrasztanyagok sokfélék lehetnek. Például a vizet is használhatjuk kontrasztanyagként, hiszen a megivott víz láthatóvá teszi a vese üregrendszerét, a húgyvezetéket, a húgyhólyagot, és könnyebben eldönthető, hogy egy meszes képlet a húgyvezetékben helyezkedik-e el vagy éppen mellette.”

MRI, CT

A másik közismert kontrasztanyag, a Makrogolum oldat, amelyet a páciensek a belek vizsgálata előtt fogyasztanak el, és amely küllemében és illatában semleges, hasonló a vízhez. A készítmény funkciója, hogy benntartsa a vizet a bélrendszerben, így a vékonybelek, a vastagbelek jól láthatóvá válnak, a bélfal elváltozásai jobban felismerhetők. Szintén más anyagot használnak olyan esetekben, amikor a cisztózus jellegű daganatokat kell elkülönítenünk a környező belektől, például a hasnyálmirigy és a petefészek vizsgálatánál.

A másik leggyakoribb kontrasztanyag típus az intravénásan beadott oldat, az MR- és a CT-vizsgálatok során más-más készítményeket használnak. Ma már a modern kontrasztanyagok és vizsgálati technikák használatával elenyésző a vesekárosító hatás, ugyanakkor szükséges ellenőrizni a veseműködést, hiszen a CT során használt készítményeket a vese választja ki. Dr. Szatmári Ferenc hozzátette: „Ha egy páciensnél fehérjevizelés, magas vérnyomás, cukorbetegség áll fenn vagy vese műtéten esett át, előfordulhat, hogy a vese működése 60ml/perc alá csökken, akkor mérlegelendő a kontrasztanyag használata.”

A CT-vizsgálatok során intravénásan beadott, jódtartalmú kontrasztanyagoknak különböző mellékhatásai lehetnek, így például melegségérzés, vizelési inger, de olykor hányinger is felléphet.

bőr, viszket, gomba, allergia

Foto:123rf.com

Az allergiás reakciók viszont ezeknél sokkal ritkábban fordulnak elő. Enyhe esetben bőrpír, viszketés, apró kiütések jelentkezhetnek a vizsgálat után, amelyek a legtöbbször pár perc alatt elmúlnak. 

A súlyos túlérzékenységi reakciók többmillió páciensből egynél fordulnak elő, igen ritkák. Allergiás sokk jelentkezése esetén a páciens fekvőbetegként bekerül a kórházi ellátásba. A páciensek gyakran érdeklődnek arról, hogy érdemes-e a képalkotó vizsgálat előtt jódérzékenységi tesztet végeztetni. Ez a kérdés alapvetően egy tévhitből táplálkozik. Magára a jódra az ember nem lehet érzékeny, hiszen már az anyaméhben is jódtartalmú hormonok kerülnek be a szervezetünkbe. Ugyanakkor a kontrasztanyagokban a jód más molekulákkal összekapcsolódva egy vadonatúj vegyületet hoz létre, amivel szemben viszont előfordulhat túlérzékenység. A kontrasztanyagok ebből a szempontból nem egyformák, hiszen minden gyártó más és más vegyületeket használ. Éppen ezért fontos minden páciensnél feljegyezni a korábban felhasznált készítmény pontos típusát, ha érzékenységi reakció lép fel, később más készítményt javasolt választani” – emelte ki Dr. Szatmári Ferenc.

A kontrasztanyagok ma már általában biztonságosak, vesekárosító hatásuk elenyésző és igen ritka esetben okoznak allergiás reakciókat. A használatukkal kapcsolatos diagnosztikai előnyök jóval meghaladják a kockázatokat.

Olvasd el ezt is!

Kontrasztanyagos mammográfia: új esély a mellrák- diagnosztikában

Forrás: Napidoktor.hu