A szemszárazság az új civilizációs betegség

Aki sokat ül számítógép vagy tévé előtt, és légkondicionált környezetben tartózkodik, gyakran tapasztalhat égő érzést vagy fáradtságot a szemében. Dr. Tóth Eszter szemész szerint az úgynevezett száraz szem szindróma civilizációs betegségnek tekinthető.

A könnynek védő szerepe van

A szemeket borító vékony könnyréteg feladata a nedvesség fenntartása, a szaruhártya oxigén- és tápanyag-ellátása, és a bekerülő idegen testek eltávolítása. A könnyfilm tulajdonképpen az első védelmi vonal a bakteriális és vírusos fertőzésekkel szemben, hiánya tehát nem csak komfortérzetünket csökkenti, de számos egészségügyi probléma kockázatát is növeli. A szemszárazság leginkább azért alakul ki, mert a szükségesnél kevesebb mennyiségű könny termelődik. Előfordulhat az is, hogy romlik a könny összetétele és emiatt gyorsabban párolog el a szem felszínéről. A pislogás megritkulása is erősen befolyásolja a könnytermelést, hiszen a monitor előtt ülve sokkal ritkábban pislogunk, ezáltal a könnyfilm nem pótlódik megfelelő ütemben, ami szemszárazságot okoz.

Tünetek és okok

“A tünetek széles skálán mozognak, az enyhe diszkomfort érzéstől a kifejezett fájdalomig terjednek. Leggyakoribb a szúró, viszkető, égő, illetve az idegentest érzés. A betegek gyakran panaszkodnak arról, hogy estére elfárad a szemük, vagy olyan, mintha homokot szórtak volna bele. A száraz szem szindróma – ellentmondásnak tűnően – könnyezéssel is járhat, aminek az oka a szaruhártya sérülését követő reflexes könnyezés” – mondja dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemészorvosa.

A jelenség mögött ugyanakkor valamelyik könnytermelő mirigy megbetegedése, vagy a szemhéj szélének gyulladása is állhat. A szemszárazság tehát önálló tünetként, vagy valamilyen betegség (például A-vitamin hiány, pajzsmirigy-túlműködés, cukorbetegség) részeként is jelentkezhet, illetve egyes gyógyszerek (fogamzásgátlók, fájdalomcsillapítók, gyulladáscsökkentők) mellékhatása is lehet. A tüneteket azonban számos életmódbeli tényező súlyosbíthatja:

– száraz, légkondicionált helyiség

– cigarettafüst

– szél

– kontaktlencse viselése

– hosszan tartó olvasás, tévénézés

– számítógép előtt végzett munka

– nőknél a változó korral járó hormonális változások növelik a tünet gyakoriságát.

szem-allergia

Tippek a szemszárazság ellen

– A számítógép előtt ülve, óránként tartsunk 10 perces szünetet, és ha van lehetőségünk, menjünk ki a friss levegőre.

– A monitor lehetőleg a tekintési irány alatt helyezkedjen el, ezáltal a felső szemhéj jobban fedi és védi a szaruhártyát.

– Javasolt a számítógép használata során védőszemüveget viselni, mely nem csak a monitor káros elektrosztatikus sugárzásától óv, hanem a könny párolgását is csökkenti.

– Próbáljunk lemondani a dohányzásról és kerüljük a dohányfüstös helyeket.

– A nedvesség pótlásáról belsőleg is gondoskodjunk, fogyasszunk megfelelő mennyiségű folyadékot napközben.

– Ellenőrizzük az iroda és lakásunk páratartalmát, törekedjünk a 40-60 százalék közötti páratartalomra. Túl száraz levegő ellen párásító készülékkel védekezhetünk.

Szemszárazság esetén viseljünk érzékeny szemekre kifejlesztett termékeket. Ügyeljünk arra, hogy lefekvés előtt alaposan távolítsuk el a készítményeket, a szempillafesték ugyanis könnyen eltömheti a könnymirigyek kivezető nyílását!

– Kutatási eredmények alapján az omega-3 zsírsavak fontos szerepet játszanak az egészséges könnyfilm megtartásában. Fogyasszunk ezért rendszeresen halat, tenger gyümölcseit, mandulát és diót!

szemszarazsag

Orvosi segítséggel

A legfontosabb teendő, hogy keressünk fel egy szemorvost, hogy pontosan megállapítható legyen, mi okozza a szemszárazságot, és fény derülhessen az esetleges alapbetegségre is. Ha kiderül, hogy egy bizonyos gyógyszer szedése okozza a tüneteket, ajánlatos ezt megbeszélni a kezelőorvossal a változtatás érdekében. Amennyiben csak környezeti okok miatt száraz a szem, elegendő lehet a rendszeres műkönny-használat. Ma már számos olyan termék van forgalomban, amely hosszabb-rövidebb ideig biztosítja a szem nedvességét. Egyes szemcseppek olyan összetevőket is tartalmaznak, melyek a szem felszínén található hámréteg védelmét, megújítását szolgálják. Az érzékeny, allergiás, vagy kontaktlencsét viselő betegek részére tartósítószer-mentes készítmények is kaphatóak. Amennyiben a szemszárazság nagyfokú, a hatóanyagok gél vagy szemkenőcs formában is alkalmazhatóak, főként éjszakai használatra.

Forrás: Oxygen Medical


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.