Szép vagyok és ezért jól is keresek?

Segít a bizalomgerjesztő megjelenés jól fizetőbb álláshoz jutni? Hát persze! De vajon milyen arányban legyen egymással a jól vágó ész és a szépség?

Az attraktív külső sokszor juttatja munkához az embert, ám ha jól vágó ész is társul hozzá, könnyebben feljebb tornázzuk magunkat a ranglétrán, ami nem kevésszer előnyösebb fizetéssel is jár.

Keveset tudunk arról, miért vannak olykor egyenlőtlenségek a jövedelem terén a kifejezetten jól mutató és a kevésbé attraktív emberek között. A Floridai egyetem szakemberei szerint az önmagukat becsülő, szerető emberek jobban prosperálnak: vonzerejüket erősíti helyes önértékelésük, és ez egy idő után megmutatkozik a fizetésükben is.

Az amerikai pszichológusok társasága által végzett kutatás különös eredményt hozott. A vizsgálatban 191 férfi és nő vett részt, 25 és 75 éves kor között. Mindnyájukat három alkalommal interjúvolták meg, hat hónapon keresztül 1995-ben.

A résztvevők kérdésekre válaszoltak a háztartásukba befolyó jövedelem, anyagi helyzet, képzettség témakörében, és értékelniük kellett, mennyire voltak boldogok vagy kevésbé elégedettek teljesítményükkel egy adott időszakban, majd a kutatók számos intelligencia– és kognitív tesztet töltöttek ki velük, agyi képességeik felmérésére, fényképeiket pedig mellékelték, hogy fizikai vonzerejüket is látni lehessen.

shutterstock_59626249

A tudósok arra jutottak, hogy az attraktív külsőnek nemcsak azt illetően volt kiemelkedő jelentősége, hogy mennyit kerestek, de a képzettség, az önbecsülés, és az önértékelés terén is túlszárnyalták társaikat.

Alapvetően tehát azok az emberek, akik a jó megjelenésűek közé voltak sorolva, több pénzt tudtak hazavinni, magasabban képzettek voltak és magabiztosabbak, de intelligenciájuk jobban befolyásolta jövedelmüket, mint csupán a külsejük, szimpatikus arcvonásaik.

Valamennyire tehát biztató az a tény, hogy ezen felmérések alapján ki lehet jelenteni: az általános intelligencia hatása a jövedelemre erősebb volt, mint a külső megjelenésé. Ebből az derül ki, hogy az eszesek nem szükségképpen vannak hátrányban a szépekkel szemben. Ám ha valaki mindkét tulajdonsággal bír, annál többre viheti.

A jól kinéző emberek hajlamosabbak magukat és képességeiket többre értékelni, amely kevesebb stresszhez, és több jövedelemhez vezet a szakemberek szerint. A magabiztos önkép hatékonysága különösen figyelemreméltó. A tudósok arra jutottak, hogy hatása a jövedelemre erősebb, mint a külsőé és az intelligenciáé együtt!

Nem véletlen az, hogy a menthetetlennek tűnő helyzeteket is menthetőnek beállító, a dolgoknak mindig a pozitív oldalát szemlélni igyekvők sora idővel valóban jobbra is fordul. Nagyon fontos tehát, hogy az ember pozitív önképet alakítson ki magáról, hiszen mind a munka, mind pedig a magánélet terén nagyobb eséllyel indul!

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.