Modern románc – Tényleg ennyire nehéz ma a társkeresés?

24/7 pörgő randiappok. Új ismeretlen ismerős a Facebookon egy ingyen mojito után. Feszengős első találkozások utáni azonnali letiltások. “Fényképen nem így nézett ki”. Állásinterjú-jellegű beszélgetések, vágólapról bemásolt üzenetek. Két hétig tartó komoly kapcsolatok. “Most egyébként is csak élni szeretnék és magamra koncentrálni”.

Mindennapos szituációk és szövegfoszlányok, amiknek akár úgy is tanúja lehet az ember, ha pár órát eltölt a városban és (köszönhetően az otthon felejtett fülhallgatónak) figyelni kezdni a környezetét.

Nem hiszem, hogy túlzó kijelentést teszek azzal, ha azt mondom:

soha nem volt még ilyen nehéz az társkeresés, mint napjainkban, nem is beszélve a kapcsolatok fenntartásáról.

Fotó: 123rf.com

Disszonáns helyzet ez, hiszen joggal gondolhatja az idősebb generáció, hogy a mai fiataloknak minden lehetősége megvan a pártalálásra. Hiszen annyi jó program van, ami összegyűjti a hasonló érdeklődésűeket, nem is beszélve a munkahelyről, ahol több száz potenciális partnerjelölt is mozgolódhat körülöttük, ha kinyitnák a szemüket. És persze mindenki ismer valakit, aki az interneten keresztül ismerte meg a Nagy Szerelmet.

A leírtak alapján annyira egyszerű lenne ez, és valahogy mégis többször hall az ember maga körül olyasmit, hogy “Hol vannak a normális nők/férfiak?”, mint beszámolókat boldog párkapcsolatokról.

Nagyon úgy látszik tehát, hogy a végtelennek tűnő lehetőségek nem adnak garanciát a boldogságra.

Aziz Ansari Modern Románc című könyve

rendkívül színesen árnyalja a 21. századi társkeresés nem túl reményteljes képét és sok helyen igazolja, hogy nem is olyan egyszerű a mai fiataloknak.

A nagyszüleink korában a kapcsolatok kialakulására ható elsődleges tényező még a fizikai távolság volt.

Az ember azt vette észre, akivel mindennapjai során találkozott, és (ha a másik külleme nem váltott ki belőle öklendező reakciókat) egy idő után kialakult egyfajta vonzalom. Ezt követően a felek kommunikálni kezdtek egymással, és ha a vonzalom mögött felfedeztek valami közöset, a dolgok szépen lassan kialakultak.

Ezután pedig begyakorolt sorrendben követték egymást a lépések: házasság, ház, gyermek(ek). Ekkortájt nem volt mindennapos jelenség a válás, vagy hogy a pár egyik tagja összecsomagol és lelép.

Manapság nemcsak a sebessége pörgött fel az ismerkedésnek, hanem az egységnyi idő alatt futtatható jelöltek száma is. A fogyasztói társadalom nem csak vásárlási szokásainkat alakította át:

komplett szociálpszichológiai irányzat vallja, hogy a kapcsolatok működési elvei mindenben megfelelnek a közgazdaságtudomány tételeinek.

Mindkettő végső célja a haszon, tehát valaki akkor fog fenntartani egy kapcsolatot, ha az abból származó előnyök értéke meghaladja az eszközölt ráfordításokat. Ha ezt egy kicsit tovább gondoljuk, indokolást nyerhet az egyszerre tűzbe(n) tartott vasak nagy száma, az ismerkedésbe fektetett minimális energia.

Fotó: 1234rf.com

Pusztán a számokra hagyatkozva, természetesen van benne ráció.

Ha az ember egyszerre tapogatózik 15 különböző ismeretlennél, szervez 8 találkozót, és ebből szimpatikus 3, az máris két potenciális jelölttel több, mint ha egyszerre csak egy emberre koncentrálna.

De mi van a dolog másik oldalával, az emberi tényezővel?

A megérzésekkel, gondolatokkal, az igénnyel, hogy valóban megismerjük azt a másikat, aki (optimális esetben belátható időn belül) velünk szemben ül majd?

Hiszen ez is egyszerű matematika: minél több irányba próbál az ember koncentrálni, megfelelni, megfigyelni, annál felületesebb lesz a megismerés. Gyorsnak kell lenni, az idő drága: sokan egyórásra tervezik a randikat, mert utána még sort kell keríteni egy gyors bevásárlásra és az edzésre is. A szigorú időbeosztások generálják az állásinterjú jellegű első randikat: “Oké kiscsillag, van egy órád, hogy meggyőzz!”

Fotó: 123rf.com

De miért és miről is kellene bárkinek meggyőznie a másikat?

Bár a világ döbbenetes változásokon ment és megy keresztül folyamatosan, örök érvényű igazságnak tűnik a kijelentés, hogy minden (szabad választáson alapuló) kapcsolat alapja

vonzalom.

Hiszen lehet a másik bármilyen csodálatos és nagylelkű, ha egy villanykaró is több vonzalmat generál bennünk, mint ő.

Ahhoz azonban, hogy a kapcsolat megerősödjön és szorossá váljon, nem elég a felek között szikrázó részecskehalmaz.

A pszichológusok szerint a szoros kapcsolatok kialakulásához vezető következő lépés

feltárulkozás.

Azzal, hogy a felek bizalmasabb információkat osztanak meg egymással, mint az aktuálisan betöltött munkahelyi pozíciójuk hatsoros megjelölése, azt kommunikálják a másik felé: “Megbízom benned.”

Itt lehet az első akadály, amivel a modern románc hősei találkozhatnak: egyáltalán nem bíznak meg egymásban.

Ansari nagyon érzékletesen ír le a könyvben egy fiatalembert, akinek elege lett abból, hogy bár szívét-lelkét beleadja, mégsem jön össze a dolog, ezért stratégiát vált.

Fotó: 123rf.com

Egy Tinder-randi a Master of None című sorozatból

Ahelyett, hogy (lehetőségekhez mérten) egyénre szabott, kedves üzeneteket küldene a társkereső appon a hölgyeknek, tömeges sablongyártással és bombázással vezeti le a futószalagos randikat: két-három üzenet, majd egy ital, szigorúan öt háztömbön belül – vacsorázni már régen nem visz senkit.

Ez a módszer, bár abszurd és szomorú, mindennaposnak mondható mindkét oldalról:

a felek tele vannak kétségekkel.

Lehet, hogy szimpatikus a másik, de tekintettel arra, hogy interneten ismerkedik/jól néz ki/sikeres, azt gondoljuk, biztosan több szálat futtat. Ilyen előítéletekkel terhelve őszintén fordulni egy vadidegenhez komplett öngyilkosság az egó számára.

Aki a mai világban partner keres, nagy valószínűséggel szép számú előítélettel, elvárással és persze bizonytalansággal, bizalmatlansággal (is) felszerelkezve vág ennek neki.

Ez valahol érthető, hiszen ha eddig minden rendben ment volna a magánéletükkel, most nem jobbra-balra húzogatnák a jelölteket egy társkereső appon, hanem társukat kézenfogva, boldogan futnának a szivárvány felé.

Ha viszont végiggondoljuk a dolgokat, sajnos az is látható, hogy

bizalom nélkül nem tud a kapcsolat szorossá válni.

Ebben az esetben rekednek meg a kapcsolatok a pusztán vonzalmon alapuló, fizikai szinten.

Ebben persze semmi rossz nincs, ha mindenki számára nyilvánvaló, hogy ez ennyiről szól és fog is szólni. Ahhoz viszont, hogy szerelmen alapuló, bizalomteljes kapcsolat jöhessen létre, elengedhetetlen a feltárulkozás, a bizalom, mint következő lépés.

Legyünk azonban egy kicsit optimisták és képzeljünk el egy szívderítőbb helyzetet: két ember találkozik egymással, vonzalmat éreznek egymás iránt.

Kölcsönösen bizalmukba fogadják a másikat, kezdik egymást megismerni. Jól érzik magukat a helyzetben, egymással, nem éreznek instans késztetést arra, hogy egy óra után kihajítsák a másikat a lakásból.

Bár ez a kép már közel áll ahhoz, amit gondolatban a párkapcsolathoz társítunk, még mindig nem teljes. Ahhoz, hogy ténylegesen is párkapcsolatról beszélhessünk, szükséges egy harmadik elem:

az elköteleződés is.

Arról, hogy mennyire befolyásolja ez a tényező a kapcsolatok alakulását, Ansari is ír a Modern Románcban. Tipikus esete, hogy két ember a négy fal között boldog összehangban létezik, mégsem vállalják fel a világ előtt, hogy együtt vannak. Ennek is számtalan oka lehet, de most arról ejtenék egy pár szót, amit a könyv többször említ:

a túlkínálatról.

A nagyvárosok a technika csodáival összejátszva akár ezrével is dobhatják az ideális(nak tűnő) jelölteket. Óriási mennyiségű, felületes információ alapján az ember könnyen gondolhatja úgy, hogy ha leteszi a voksát valaki mellett, azzal elszalaszt egy jobbat.

tinder képernyő

Ez a jelenség már betűszót is kapott: FOMO (Fear of Missing Out), ami magyarra fordítva nagyjából ennyit jelent: félelem, hogy kimaradunk valamiből.

Hiszen lehet, hogy az illető, akivel éppen vagyunk, boldoggá tesz minket, viszont mi van akkor, ha a következő jobbra húzott jelölt okosabb/szebb/nagyobb melle vagy több pénze van/jobb munkával rendelkezik?

Mikor pont elég az “elég jó” és mikor egyszerű megalkuvás?

Közhely, de ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket az ember magabiztosan és kételyek nélkül meg tudja válaszolni, először saját magával kell tisztába kerülnie.

“Mi a fontos nekem?”

“Valóban ez a fontos nekem, vagy csak azért gondolom annak, mert valaki más szerint annak kell lennie?”

 

“Azzal, hogy azt mondom, hogy számomra ez fontos, közelebb kerülök ahhoz, amilyen lenni szeretnék?”

A három kérdés rávilágít az én három különböző aspektusára.

valódi énre,

aki ebben a pillanatban vagyok: a gondolataimra, a világnézetemre, a személyiségemre.

Az elvárt énre,

amely társadalom bennem is megfogalmazódott elvárásait tartalmazza: mit és hogyan kellene tennem, hogy kéne viselkednem a főnököm/anyám/általam nagyra becsült személy szerint.

Az ideális énre,

amelyben a saját, énemre vonatkoztatott, idealizált vágyaimat vetítem ki: “Bárcsak ilyen lehetnék…”

Ha valaki nem a saját, valódi szempontjaira és érzéseire hagyatkozik, hanem akár más elvárásainak, akár egy idealizált képnek megfelelően viselkedik és választ partnert, akkor bizonytalan lesz: magában, a partnerében, a kapcsolatban.

Kicsit jobban belegondolva logikus is ez, hiszen akkor fogjuk tudni, hogy nekünk mire van szükségünk, ha ismerjük magunkat és hitelesek maradunk.

Ha az ember tisztában van a saját igényeivel és tudatosan figyel is rájuk, nem lesz kérdés egy percig sem, hogy a másik fél “elég-e”.

Ha egy felnőtt ember a valódi igényei szerint létezik és azt választja, aki mellett valóban el tud köteleződni, egy percre sem fog elbizonytalanodni a kapcsolatban egy harmadik személy kidolgozott teste/frappáns dumája/vadiúj sportautója láttán, mert tudja, miért választotta a társát.

Zárásként a sokakat megosztó Csernus Imre szavait idézném:

“A hiteles szerelemhez hiteles nő és hiteles férfi kapcsolata szükséges.”

Könnyű dolog minden körülmények között hitelesnek maradni? Nagyon nem. Munkát igényel? Rengeteget. Mégis ez a kulcsa annak, hogy az ember elmondhassa magáról: a saját elvei szerint létezik és boldog. Akár éppen egyedül, akár egy párkapcsolatban.

A képek forrása: Washington Post, RevelistUnsplashFortune

Forrs: Inspirációk


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.