Mi minden okozhat májmegnagyobbodást?

A májmegnagyobbodást sokan összekeverik a májzsugorral, egyrészt a betegség mibenlétét, másrészt a tüneteket illetően. 

Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus elmagyarázza a különbséget és ismerteti a hepatomegalia felismerésének és kezelésének lehetőségeit is.

Foto:123rf.com

Mit jelent a májmegnagyobbodás?

A hepatomegalia kifejezés májmegnagyobbodást jelent és számos betegség, állapot vezethet a kialakulásáig. A laikusok azért keverhetik össze a májzsugorral(májcirrhoris), mert utóbbi betegség esetén a máj szerkezetében kialakult heges szövet egyre növekszik, emiatt az orvos esetleg már kézzel is ki tudja tapintani. Azonban a hegesedés azt is jelenti, hogy több lesz a hegszövet, mint a működő májszövet, vagyis tulajdonképpen az egészséges májszövet relatívan zsugorodik.
Közös pont lehet még a két állapot közt, hogy sokáig tünetmentesek maradhatnak, és később is csak általános tüneteket okoznak eleinte. Puffadás, emésztési zavar, fogyás, hasmenés, izomgyengeség, fertőzésekre való fogékonyság esetén tehát érdemes orvoshoz fordulni, ha pedig már esetleg sárgaság is jelentkezik, ezt sürgősen meg kell tenni.

Mi okozhat májmegnagyobbodást?

  • Zsírmáj: a nem-alkoholos zsírmáj fő rizikófaktorai az elhízás és a cukorbetegség, amelyek következtében a májban jelentős mennyiségű zsír rakódik le. ki. Erős rizikófaktora még a magas vérzsírszint, különösen a triglycerid emelkedett szintje – ami természetesen szintén összefüggést mutat a túlsúllyal. Hajlamosító tényező lehet például a magas koleszterinszint, a metabolikus szindróma, a policisztás ovárium szindróma, a pajzsmirigy alulműködés, az agyalapi mirigy alulműködése és az alvási apnoé. Az alkohol zsírmáj hátterében az alkoholfüggőség áll.
  • Májgyulladás: többek közt mérgező anyagok, gyógyszerek, vírusfertőzés és autoimmun betegségek is okozhatnak májgyulladást.
  • Epeúti elzáródás: elzáródást okozhat epeúti kövesség, rosszindulatú tumoros folyamat, illetve különböző gyulladásos epeúti kórképek is.
  • Idegen anyagok: az infiltráció okozója lehet a jó- és rosszindulatú elsődleges májrák, vérképzőszervi tumoros folyamat áttéte, de előidézhetik parazitafertőzés okozta ciszták vagy a csontvelőn kívüli vérképzés is.
  • Bizonyos betegségek: többek közt mononukleózis, leukémia, limfóma, szív-érrendszeri betegségek, tumorok, vérkeringést érintő betegségek.

Foto:123rf.com

Diagnózistól a kezelésig

– Sokszor a diagnózisig a legnehezebb eljutni, főként azért, mert a páciens sokáig nem tapasztal májproblémát. Ha a májmegnagyobbodás már tünetet okoz, valószínűleg nem kezdeti stádiumban van a betegség – ismerteti dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus. – Éppen ezért fontos, hogy ha valaki veszélyeztetett a betegsége vagy az életmódja miatt, időnként érdemes legalább egy nagylabor vizsgálaton és egy hasi ultrahangon részt vennie. Ezekből, a fizikális vizsgálat eredményéből és esetleg a szükséges további képalkotó eljárásokból, valamint a máj szerkezeti vizsgálatból megszülethet a diagnózis, ami nem csak magát a májmegnagyobbodást, de annak kiváltó okát is megnevezheti.
A kezelés mindig a kiváltó ok kezelésére, megszüntetésére irányul. Ha alkoholfüggőség áll a háttérben, a leszokás lehet a segítség, ha az elhízás okozza a zsírmáj talaján kialakuló májmegnagyobbodást, az életmódot kell rendezni, elsősorban mozgás és májkímélő, testsúlycsökkentő étrend segítségével. Betegségek esetében természetesen azok kezelése a legfőbb feladat, legyen szó anyacsere eltérésről vagy akár daganatos megbetegedésről. Jó hír, hogy ma már a korábban veszélyesnek számító hepatitis C is jó eséllyel gyógyítható. 

Szlávik: szexuális úton terjed a fertőző májgyulladás

Forrás: Napidoktor.hu