Kettévált a Honvédkórház

A dolgozók egyelőre nem tudnak részleteket

Kettévált január elsejétől a Honvédkórház. Az intézmény dolgozói egyelőre nem sokat tudnak a részletekről, s január 15-ig kapnak új munkaszerződést.

Változik a rendszer: 2023. január elsejétől kettévált a Honvédkórház. Egyik része Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház lesz, a Belügyminisztérium fennhatósága alatt.

Másik, Magyar Honvédség Egészségügyi Központ részében a katonakórház egyes funkciói megmaradnak, melyek a NATO feladatokkal kapcsolatos kötelezettségeket is ellátják – értesült a Népszava.

A lap kiemelte, hogy egyelőre csak a katonai státuszú dolgozóknak adtak információkat minderről, a kórház civil alkalmazottai nem kaptak tájékoztatást a változásokról, arról sem, hogy ez milyen formában érinti őket.

Annyi bizonyos, hogy január 15-ig megkapják új munkaszerződésüket, s 5 napjuk lesz azt aláírni. Aki nem fogadja el azt, annak megszűnik a munkaviszonya.

kórház

A betegfelvételt is szüneteltették

Az intézményben január elsején déli 12-től reggel 6-ig szünetelt a betegfelvétel az új informatikai rendszer beüzemelése miatt.

Természetesen a már bent fekvőket ekkor is ellátták. Az újonnan érkezőket más intézményekhez küldte a Nemzeti Népegészségügyi Központ: sürgős eseteknél az Országos Mentőszolgálat munkatársai találtak megfelelő helyettesítő ellátót a számukra.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) közleményben megerősítette a Honvédkórház átalakulásának hírét – tudatta a Népszava.

Mint a közleményben megírták, a civil egészségügyi ellátáshoz kötődő személyi állomány és a kapcsolódó infrastruktúra az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházhoz kerül át, nem szakad meg a gyógyító tevékenység folyamatossága.

A felálló új kórház 2023. január 1-től veszi át a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ korábbi területének ellátási kötelezettségét, s továbbra is ellátja azokat az igényjogosultakat, akik kötődnek a honvédelmi rendszerhez.

Az átalakításokat követően a Magyar Honvédség szervezeteként fennmarad a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja.

A Magyar Honvédség a jövőben is támogatja a civil egészségügyi ellátást, az egészségügyi munkakörű katonák tehát a továbbiakban is segítik az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház feladatainak ellátását– áll a HM hivatalos tájékoztatójában.

Példaértékű segítség – Gyengéd figyelem a Bethesda Gyermekkórháznak

 

 

 

 

Forrás: Adrina - napidoktor.hu