Hogyan tudjuk átformálni a mintát, amit a szüleinktől kaptunk?

Népszerű téma és kutatási terület napjainkban a transzgenerációs örökség, vagyis mindaz, amit szüleinktől, szüleink felmenőitől hordozunk magunkban.

Tudattalan viselkedési mintáinkat van, hogy észrevétlenül adjuk tovább saját gyermekeinknek, észre sem véve, hogy a szabvány, amivel „dolgozunk”, nekünk sem éppen a javunkat szolgálta. Sokszor azonban észrevesszük, hogy valami nem tökéletes. Felfedezzük magunkban szüleink, nagyszüleink negatív tulajdonságait, működésképtelen problémakezelési módjait és rossz megküzdési stratégiáit.

Hogyan indulhat el valaki az úton, ha úgy dönt: nem szeretné folytatni a sormintát?

Herner Dorka 5 gyermekes édesanya és pszichológus. Csorba Anita és Szlafkai Évi vele beszélgetett a témáról.

Nem szívesen adna általános „jótanácsokat” azoknak, akik úgy döntöttek, szembe mennek működésképtelen családi mintázataikkal, hiszen minden ember, minden szituáció, minden előzmény más és más. Könnyen lehet, hogy az egyikünk által sikerrel alkalmazott módszer a másiknak örökre elveszi a kedvét a próbálkozástól is. Dorka számára a megfelelő önismeret megszerzése, a saját magán való dolgozás, a pszichológia eszköztára volt a megfelelő megoldás, amikor felismerte, mi az, amit nem feltétlenül szeretne továbbadni saját gyermekei számára.

Herner Dorka saját bevallása szerint a túlzott maximalizmus csomagját cipelte magával, az örökös késztetést, hogy erősnek kell lennie minden körülmények között.

Az ő feladata ennek a hiedelemnek a konszolidálása volt, hogy igenis, merjen bizonyos helyzetekben gyenge is lenni; valamint annak tudatosítása saját magában, hogy a „dolgok könnyebbik végét megfogni” nem mindig lustaság, néha igenis ezt a megoldási módot kell választani.

Ahhoz, hogy az ember rátaláljon arra, hogy mi van legbelül, hogyan lehet autentikus az élete, nem minden esetben terápia vezet, hiszen – bár sokan dobálóznak ezzel manapság – a terápia sem való mindenkinek, minden élethelyzetben. Vannak, akik számára sokkal hatékonyabb lehetőséget biztosít az önmagukhoz való visszatalálásra az, ha rendszeresen elmennek egy nagyot futni, profi sminkesek lesznek, vagy éppen kutyákat trénelnek.

Nincs univerzális recept arra, hogy rájöjjünk, kik is vagyunk, és ezzel párhuzamosan, kik nem.

Jó példa erre, hogy Dorka angol nyelven is megjelent könyvében egy olyan fejezet kapott hatalmas érdeklődést és visszhangot, amely a magyar olvasók figyelmét nem keltette fel annyira, mint az angolokét.

(A beszélgetést meghallgatva azt is megtudhatjátok majd, melyik fejezet volt ez pontosan.)

Dorka a beszélgetés során egy fontos dologra is rávilágít: annyi jó ötlettel, megoldási móddal találkozik az ember mindennapjai során, hogy a „túlkínálat” frusztrálttá teheti, ez a frusztráció pedig szorongást és tehetetlenséget szül.

Hiszen ha meghallgatunk egy podcast beszélgetést, amin elgondolkozunk, eltesszük magunknak a tanulságokat belőle, meghallgatás után ott motoszkál bennünk, az előrevihet minket, cselekvésre ösztönözhet.

Viszont, ha fogom magam, és az összes engem érdeklő podcast beszélgetést végighallgatom egyhuzamban, tudatosul bennem, hogy be szeretném utazni a világot, miközben hatékony énmárkát építek és közben leszámolok transzgenerációs örökségem nem túlzottan pozitív részével.

Ennek a vége pedig az lehet, hogy végül egyik dologban sem történik előrelépés.

Az önismeret során – mint ahogy a generációs hagyatékok kezelése közben is – is nagyon fontos a csend: nem fogom meghallani, mit mond a lelkem, ha a fejemben óriási a zaj. Fontos, hogy valóban el tudjak mélyedni magamban, át tudjam gondolni, hogy az adott dolog miért rossz vagy éppen jó nekem.