Gyermeki „énállapotot” idéz elő a karantén

Korábban nem tapasztalt pszichés tüneteket is okozhat a bezártság
 
Szorongást és pánikrohamokat is előidézhet a karanténidőszak alatt a bezártság, a személyes kapcsolatok hiánya és a minden eddiginél nagyobb mennyiségű információáradat.
 
Dr. Simon-Fiala Ágnes orvos-pszichoterápiás tanácsadó szerint a bizonytalan helyzet még a stabil lelkialkatúakat is kibillentheti, és egyfajta gyermeki énállapotba hozhatja. A szakember szerint a bezártság okozta tüneteken magunk is úrrá lehetünk, melyben természetes gyógymódok is segítségünkre lehetnek.
 
Az elmúlt hetek – kis túlzással – talán mindannyiunk életében az egyik legmegterhelőbb időszaknak számítanak. Szakemberek szerint a családok életére jellemző összezártság, valamint a kisebb közösségek létrejötte olyan pszichés tüneteket is előhozhatnak, amelyekről korábban nem volt tudomásunk, vagy nem volt alkalmunk velük mélységeiben foglalkozni. Dr. Simon-Fiala Ágnes homeopátiás orvos, pszichoterápiás tanácsadó tapasztalatai alapján a nagy mennyiségű információáradat, a bizonytalan jövőkép, valamint a személyes kapcsolatok hiánya még a stabil lelkialkatúakat is ki tudja billenteni megszokott kiegyensúlyozottságukból.
 
 

Félünk az ismeretlentől

 
A szakember szerint a szorongás természetes reakció ebben az időszakban, melynek kialakulásában szerepet játszhat, hogy kinek milyenek a határai, egyesek hogyan keretezik saját életüket vagy kontrollálják például hírfogyasztásukat. Aki kevésbé sikeres megküzdési stratégiával rendelkezik, a kétségbeesés hatására egyfajta regresszív, gyermeki állapotba kerülhet, hiszen a testi egészség, a sérülhetetlenség érzése és illúziója sérül a vírussal való szembenézéskor. A bezártságtól és a szokatlan helyzettől való aggodalom, a korábban jelenlévő szorongásos tüneteinket is felerősítheti, így egy enyhe szorongás akár generalizált szorongássá, a kezdődő depresszió pedig komollyá fordulhat, melyek esetében mindenképp tanácsos orvoshoz fordulni és gyógyszeres kezelést alkalmazni.
 

Young miserable depressed man sitting and thinking

 

Természetes gyógymódok a lelki egészségért

 
A karantén okozta szorongásos tüneteket a tudatos hírfogyasztás és körülményekhez igazított egészséges életmód mellett természetes gyógymódokkal is orvosolhatjuk. A halálfélelemmel, jövőképhiánnyal összefüggő szorongáson az arsenicum album alapanyagú homeopátiás gyógyszer segíthet, míg a nyirkos bőrrel, belső remegéssel küzdő pánikszerű tüneteket produkáló betegeknek a gelsemiumból, azaz a sárga jázminból készült szer hozhat megnyugvást. A klasszikus hirtelen pániktünetek esetén az első választás az aconitum napellusból, a sisakvirágból készült szer, a folyamatos tapogatásban, köröm- vagy bőrtépkedésben megnyilvánuló szorongásos tüneteken pedig a kálium bromatum alapanyagú homeopátiás szer segíthet.
A szakorvos szerint nem csak a felnőttek, hanem a gyermekek is feszültek lehetnek ebben a lelkileg megterhelő időszakban, melyet a türelmetlenség és gyakori sírás mellett a nagyon alacsony fájdalomküszöb is jelezhet. Ilyen esetekben a chamomilla, azaz kamilla alapanyagú szer nyújthat sokszor megoldást, ám Dr. Simon-Fiala Ágnes hangsúlyozza, a gyermekeknél is sokféle, egyéneként eltérő reakciók figyelhetők meg, itt is az egyéni tünet a szerválasztás alapja.
 
 
A befelé fordulás időszaka
A szakember hangsúlyozza, hogy a legfontosabb most a belső béke és nyugalom megtalálása, melyben kulcskérdés lehet, hogy el tudjuk-e fogadni, hogy ez az időszak a lelassulás és a „belső séták” ideje. Segít, ha megpróbáljuk tiszteletben tartani gyermeki énünket, illetve mások felé is figyelemmel, szeretettel és türelemmel fordulunk, hiszen sosem volt fontosabb a testi és lelki harmóniánk megőrzése.
 

Forrás: https://napidoktor.hu/index